Ebben a cikkben rendszerezve bemutatom a gyümölcstermő növényeken legjelentősebb levéltetűfajokat, kitérve azok megjelenésére, életmódjára, gazdanövény-váltására és gyakorlati jelentőségére. A cél nem pusztán a felismerés, hanem annak megértése, mely faj mikor, hol és miért jelent valódi gazdasági kockázatot, és hogyan illeszthető ez a tudás a megelőző és célzott növényvédelmi stratégiákba.
Az előző részben a levéltetvek ökológiáját ismertettem.
A levéltetvek megjelenésének, biológiájának és ökológiai kapcsolatrendszerének ismertetése után a következő részekben sorra veszem a mezőgazdasági gyakorlat szempontjából legjelentősebb fajokat, melyek ismerete elengedhetetlen a hatékony védekezés megszervezése, ezáltal pedig a gazdasági kár megelőzése érdekében. Mivel a mérsékelt égövi gyümölcstermő növények (a szamóca kivételével) mind fásszarú fajok, így jellemzően fő, téli gazdanövényként szolgálnak a levéltetvek számára, és a kártétel is ehhez az életszakaszhoz kapcsolódik, de persze fajspecifikus eltérések előfordulnak. A gyümölcstermőkön károsító levéltetvek tojás alakban telelnek a kérgen vagy a rügyek tövében, majd az ősanyák a lombfakadással egy időben kelnek, és azonnal megkezdik a károsítást. A populációk csúcsa, és ezáltal a legnagyobb kártétel az intenzív hajtásnövekedés időszakában, általában május elejétől június közepéig jellemző, majd a szárnyas migráns nemzedék áttelepül valamilyen nyári tápnövényre. A levéltetvek legközelebb csak ősszel, jellemzően októberben jelennek meg a gyümölcsösökben: először a nőstények, majd a szárnyatlan ivaros nőstényeket megtermékenyítő szárnyas hímek. Bár ebben az időszakban sem közvetlen kártétel, sem hangyaőrizet nem jelentkezik, a visszatelepülő alakok azonban intenzíven keresik a telelő tojások lerakásához legideálisabb gazdát, mely során számos próbaszúrást ejtenek, így az őszi alakok vírusátviteli szerepe sokkal jelentősebb lehet, mint a népesebb tavaszi nemzedékeké.
Szürke almalevéltetű (Dysaphis plantaginea):
