🌊 Buda föld alá rejtett kincse, az Ördög-árok
Vizet a városba II.
A cikksorozat első részét itt találod.
A 2025-ös teljes kiszáradás legmelegebb napjaiban a „Vizet a tájba” szlogen ismét üdítő délibábként hathat az átlag felhasználóra, azonban míg vidéken már néha pislákol valami reménysugár, Budapest székesfővárosban annál reménytelenebbnek tűnik a helyzet.
Egyre többen gondolják úgy, hogy a városi levegő lehűtésének egyik hatékony eszköze lehet a vízfolyások, patakok, a Duna, a vízi és vizes élőhelyek rehabilitációja, elég csak a Rákospalotai hódláp megmaradásáért történő kora tavaszi összefogásra gondolni. A pesti oldal szimbolikus kisvízfolyása a Rákos-patak, és mint ilyen, gyakran kerül reflektorfénybe. Kevesen tudják azonban, hogy a budai oldal is büszkélkedhet egy ikonikus kisvízfolyással, amely a történelem évszázadai során félig a föld alá, és ezzel lassan a feledés homályába is merült, ez a patak nem más mint az Ördög-árok.
Földrajzát tekintve a Nagykovácsi-medencében ered és 21 kilométert tesz meg a festői hegyek között, majd pedig keresztülhalad a budai belvároson. De hol? – teszi fel a kérdést a fesztiválokra látogató egyszerű turista, aki csak komolyabb oknyomozások árán tudhatja meg azt, hogy Buda városának egykori patakját a Pasaréttől (61-es villamos Akadémi megállója) a Döbrentei térig a föld alá rejtették az idők folyamán.
A munkálatok a 19. század végén, 1873-1878 között több ütemben zajlottak. A patak befedésének nagyon is prózai oka volt, ugyanis ide ömlött az akkori teljes budai lakosság tisztítatlan szennyvize. A patak akkoriban egy bűzölgő kanális lehetett, ami a feltörekvő budai polgárokra igen rossz fényt vethetett. Legpusztítóbb árvize is ekkortájt, 1875. július 4-én volt, az akkori újságok beszámolója alapján egy futó nyári zivatarból. A hirtelen kerekedett villámárvíz a sűrűn lakott Rácvárosban nagy károkat és számos halálesetet is okozott. Részben ezen szeszélyessége miatt kapta a középkor folyamán az addig sok névvel illetett patak az Ördög-árok nevet. A már befedett patakot később 1945 februárjában jó menekülő útvonalnak gondolták a Budai Várat védő német és magyar tisztek, akik a kitörési kísérlet alatt itt próbálták elkerülni a szovjet csapatokat, sikertelenül.
Az Ördög-árok nem tekinthető állandó vízfolyásnak. A gyakorlatban egy időszakos patak. Így volt ez mindig is a történelem folyamán, és ez csak egyre fokozódik a klímaváltozás hatására. Ártatlan kis patak, gondolhatnánk, ám az Ördög-árok 65 km2 –es középhegységi vízgyűjtő területtel rendelkezik, így egy-egy szélsőségesebb csadapadékesemény fokozottan jelentkezhet rajta.
A tavalyi évben Magyarországot elkerülte a Boris ciklon központja, így „csupán” a Dunán levonuló rekordközeli árvízzel kellett megküzdeniük a gumicsizmás honatyáinknak. Abban a szeptember eleji időszakban kb. 50 mm hullott le Budapest környékén 5 nap alatt. Ez a vízgyűjtőre vetítve több mint 3 millió köbméter lehullott csapadékot jelent, ami nem kis mennyiség. Ez a víz a meredek lejtőkön először a patakba ömlött, majd eleink rendrakásának köszönhetően gyorsan leszalad a Duna irányába, amit azonban csak nagy esőzésekkor ér el, ha túlfolyik. Az átlag vízhozama 2010 óta a budai főgyűjtő csatornában folytatja az útját, egészen a csepeli víztisztítóig, mivel még ma is sok az illegális szennyvízbevezetés.
A klímaváltozással egyre szélsőségesebbek az időjárási jelenségek, úgyhogy senki ne áltassa magát. Tavaly megúsztuk, és az osztrákok, az Odera, Elba vízgyűjtői kapták a nagyját, de ami késik, nem múlik, szóval ha nem idén, akkor jövőre, de a mediterrán ciklonok okozta veszedelemből sajnos mi is kapni fogunk. Csak az nem mindegy, hogyan készülünk rájuk fel.
Ha flashmobszerűen közvéleménykutatást tartanánk az utca emberei között, valószínűleg a nagy többség azt mondaná, főleg ebben a nagy melegben, hogy egy patakot nem szabad betemetni. Szerencsére a „hanyatló Nyugaton” is megtörtént ez a felismerés, ott pedig pénzzel is találkozott az igény, így jött létre a ’daylighting’ vagy ’deculverting’ gyakorlata, ami az eltemetett városi vízfolyások felszínre, napvilágra hozását, revitalizálását jelenti. Jellemzően a szennyezettség miatt betemetett patakok a szennyvíztisztításnak köszönhetően megtisztultak, föld alatti létük okafogyottá vált.
A víztestek felszínre hozásával nőnek a városi zöld felületek, visszatérhet a természet a városba, a kék infrastruktúra párologtatással hűti a levegőt, ezzel összességében mérséklődik a városi hőszigethatás. Árvízvédelmi szempontból is sokkal biztonságosabb egy nyitott és szélesebb meder, mint egy lényegében zárt cső, vagy csatorna. A lényeg, hogy legyen pufferkapacitás, például esőkertek, záportározók, árterek (divatosan „wetland”-ek), amelyek megfogják és helyben hasznosítják a lehullott csapadékvizet, szikkasztással a talajba juttatják, vagy a növényzet által megsegítve a levegőbe párologtatva hűtik annak hőmérsékletét.
Az egyik jól ismert példa a dél-koreai Szöul városában található Cheonggyecheon [ejtsd: cshangícsan] folyó helyreállítása volt 2005-ben, amelynek betemetése már olyannyira előrehaladott állapotban volt, hogy autópályát is építettek fölé.
Habár sokan nem tekintik igazi daylightingnak, mivel csak egy 6 km-es szakaszon hozták felszínre, de jól megmutatta, hogy egy ennyire sűrű városszerkezetben is lehet bátran gondolkodni. Az ilyen minőségű zöld területek létrejöttekor mind a lakosság, mind pedig a kereskedelem profitál, ugyanis a terület mindig élhetőbbé válik, mivel visszakapja eredeti funkcióját. Az ilyen beruházások jellemzően megemelik a környékbeli ingatlanok árát is, mivel azok frekventáltabb területté válnak, az ember pedig mindig is vonzódott a vízhez, tekintettel arra, hogy testének ¾-ét alkotja.
A világ számos más pontján, így Európában is lehet jó példákat találni, amelyek revitalizációja sokkal természetesebb állapotúra sikerült, habár nyilván a városi környezet és a humán igények némiképp korlátozzák a lehetőségeket. Az autópályával betemetett patakon bármilyen helyreállítás pozitív, azonban nem lehet érintetlen természetet létrehozni a város közepén, mindig törekedni kell az optimális mértékre, ugyanis a legszűkebb körülmények között is van ökológiailag jó megoldás.
Magyarországon is számos víztestet vezettünk a föld alá, vagy temettünk be. Vannak, amelyeket már nehezen tudunk elképzelni, hogy valaha is helyre lesz állítva, ilyen az egykor létezett Rákos-árok, amely a mai Nagykörút helyén létezett Duna mellékág volt. A monarchia idején ugyan Reitter Ferenc terveiben ennek kikotrása és hajózó ággá szélesítése szerepelt, partján kis forgalmú utakkal, sétányokkal, egy szabályos mini-Velence lehetne ma Budapest. Már akkor is túl költségesnek ítélték, szóval erre nagy esélyt már nem igen látni, főleg mert azóta felette zötykölődik a 4-es 6-os villamos. Van azonban olyan is, amelynek napvilágra hozatala már lőtávolságon belül van, ilyen a Rákos-patak Rákosrendező alatti 250 m hosszú szakasza, amit most a Fővárosi Önkormányzat mint tulajdonos állítólag rendezni akar. Nehéz hitelt adni ma már az ilyen bemondásokra, de hátha ez elindítja a további revitalizációkat.
Daylighting szempontjából az Ördög-árok rendelkezik a legjobb adottságokkal. Kb. 5 km hosszan fut, befedve a város alatt, így az itt elvégzett bármilyen beavatkozás már sokkal látványosabb lenne. A befedett szakasza mentén gyöngysorszerűen parkok helyezkednek el: Szilágyi Erzsébet fasor, Városmajor, Vérmező, Horváth-kert és a Tabán. Ezen parkok jellemzően elhanyagoltabb, múlt századot idéző állapotban vannak, így bármelyik megújítása esetén potenciálisan tervezhetnének a patakkal. Az időszakos vízfolyás és az ezekhez kapcsolódó vizes élőhelyek sokkal attraktívabbá és élhetőbbé tennék a parkokban és zöld felületekben amúgy is bővelkedő budai oldalt.
A patak megnyitására és ökológiai helyreállítására nagy szükség volna minden érintett szerint, azonban erre semmilyen hivatalos akarat és szándék nem látszik jelenleg döntéshozói részről. Az elképzelt megújítással és annak előnyeivel zömmel csak urbanista fórumokon, valamint diákok által készített pályamunkákon találkozhatunk, de amíg ez nem lesz másképp, mi civilek addig is tehetünk a jövőért, például azzal, hogy a felszínen táblákkal, graffitikkel kommunikáljuk, hol folyik a felszín alatti víztest, a lefolyóknál jelezzük, hogy élővízbe vezet, vagy rajz és művészeti versenyeket hirdethetünk minden korosztálynak pl. „a mi patakunk” címmel. Amíg ez a folyamat meg nem indul, addig az Ördög-árok vár és csendesen csordogál a föld alatt - már amikor van épp benne víz.
Felhasznált irodalom
Az Ördögárok, Budapest láthatatlan patakja
Boris-paradoxon: hiába jön most özönvíz, ettől még aszályból is egyre több lesz
Így élednek újjá a föld alá temetett városi patakok
Daylighting streams breathing life urban streams communities
A rendszerszemléletű design egy próbája az oktatásban
Civil lehetőségek aföld alatti patak megsegítésére
 | A guest post by
|