A városi kisvízfolyások és a Rákos-patak rehabilitációja

Vizet a városba I.

Jun 04, 2025

A 2022-es és 2024-es aszály után a gazdák nyomására a szakágazatok és a minisztérium előállt a „Vizet a tájba” programmal, ami retorikailag hangzatos és üdítően is hat a 2025-ös aszályra ráfordulva. Reméljük a gépezet idővel gyorsabb fokozatra tud majd állni, különben hangzatos címek ide vagy oda, a termoglobális apokalipszis idővel eljön értünk.

Ezzel párhuzamosan persze jellemző, hogy az ország legmagasabb GDP-jét termelő régiókra, Budapestre és a városokra ismét nem figyel a politika. Van pénzük, ha melegük van, szereljenek be klíma berendezést. Csakhogy ami a betonfal egyik oldalán kellemes skandináv levegőket okoz, az a másik oldalon csak fokozza az elviselhetetlen hőségeket. Egy kifejlett városi fa 10 db klímaberendezés hatásfokával azonos, és mindezt hő kibocsájtása nélkül, energia elnyelésével végzi. Többek között ezek az úgynevezett kulcs élőlények is azonban igen sanyarú sorsot kaptak tőlünk, városlakóktól. Európában egyre másra jelennek meg az úgynevezett „Szivacsváros” koncepciót elősegítő beavatkozások, amelyekre irigykedve tekint a magyar városi lakosság, és teszi fel a kérdést, hogy mi lenne ha...?

A szivacsváros koncepció lényege, hogy elsősorban természet alapú megoldásokkal javítsa a városi vízvisszatartást, helyben tartsa a lehullott csapadékvizet, lassítsa azok lefolyási idejét. Ezzel párhuzamosan növelje a párologtatást, és csökkentse az átlaghőmérsékletet így növelje a klímaadaptációs képességet.

Ez egy nagyon összetett feladat ami a mai városkialakítási szemlélet jelentős felülvizsgálatát és átalakítását igényli. Ilyen beavatkozás például az egyre gyakrabban hangoztatott stockholm faültetési rendszer, a vízáteresztő burkolatok, a biodiverz évelőágyak, a városi rétek és méhlegelők kialakítása, esőkertek, záportározók, zöldtetők létrehozása és a városi vízfolyások rehabilitációja, revitalizációja is.

A hagyományos és a fenntartható csapadékvíz-gazdálkodás eszközei

A budapesti patakok nem mindig így néztek ki. Az emberiség előtt lassan folyó, a lápos mocsaras völgytalpon kanyargó, sűrűn benőtt kis patakok voltak, amelyek szerves kapcsolatban voltak a Dunával. Az ember a történelem során elkezdte alakítani a patakokat. A Rákos-patak menti erdőket például fokozatosan kivágták, állataikat itatták és legeltették a partján, a vízére malmokat építettek. A 19. század közepén megpróbálkoztak a terület szántóföldi hasznosításával, azonban annak már túl „vizes” volt. Felmerült az igény a terület lecsapolására, ezt a patak további szabályozásával és mélyítésével érték el. A patak parton így megjelenő területek később a 20. század első felében beépültek lakó és ipari övezetekkel. Ebben az időszakban nagy mennyiségű tisztitatlan szennyvizet engedtek bele a patakba és több pusztító jeges árvíz is sulytotta a környéket. Ezek a problémák együttes hatása miatt döntött az akkori városvezetés a patak totális szabályozása mellett. A betonmeder kialakítása cementlapokkal a Rákos-patak esetében több szakaszban, 1925 és 1969 között valósult meg. Sajnos több patakunk jutott hasonló sorsra végül. Ma már a hanyatló ipar, a víztisztítás elterjedése és a klimatikus változások közepette látjuk mennyire nem felel meg a 21. század követelményeinek ez a fajta mederkialakítás.

A Rákos-patak egy korai szabályozása, még a betonozás előtt

A felmelegedő Budapesten a Rákos-patak a maga 22 km-es hosszúságával egy kiváló zöld ökofolyosó lehetne, jelentős szerepet válallva a város hűtésében. 4 kerületen folyik át. A XIII. és XIV. kerületben városias míg a X. és a XVII. kerületben természetes környezetben. A két környezet eltérő lehetőségeket és feladatokat rejt magában.

A természetes környezetben nagyobb a mozgástér, kevesebb a közmű és nagyobb összefüggő zöld területek jellemzik. A patak Pécelnél lép be a főváros területére, itt található a péceli víztisztító kifolyó nyílása. A rossz hatásfokú gödöllői és isaszegi szenyvíztisztító, valamint a halastavak mellett részben ez okozza a patak rossz vízminőségét, ugyanis magas benne a növényi tápanyagok mértéke, így kedvezőtlen mikrobiális folyamatok és túlzott algásodás indulhat meg benne, ami nyári estéken komoly kanálisszagot tud eredményezni. A dolog szépsége, hogy a betonmeder eltávolításával, a meder mikro- és makromorfológiai változatosságával, illetve a vízparti növényzet rehabilitálásával ez a probléma részben vagy egészben megszűnhetne. Rákosmentén és Kőbányán a meder megemelésével újra kapcsolatot kéne teremteni az ártéri ligeterdőkkel, hagyni kanyarogni a medret, ahol ez lehetséges. Az így szétterülő víz megemelné a talajvízszintet, megtisztulhatna és párolgásával jelentősen hűtené a levegőt is. A Felsőrákosi rétek természetvédelmi területen kialakult védendő természeti értékeknek, fajoknak is szükségük van az indőnkénti vízborítottságra, tehát a revitalizációval a biodiverzitást is támogatnák. Rákosmentén a Zöld XVII.Egyesület vizsgálja a lehetséges beavatkozásokat. Vizsgálják több pontszerű kivezetésnek a lehetőségét, amely táplálná a tájat, emellett megtartanák az ásott medret a szélsőséges áresemények levezetésére, illetve abba műzátonyok, terelők, padmalyok kialakítását is tervezik, ezzel javítva a mikromorfológiát, hogy patak átjárhatóbb legyen.

A betonra épített művi megoldások sematikus rajza, (1. fenékküszöb 2. műzátony, 3. műpadmaly)

A városias környezetben szűkebb a mozgástér. Zuglóban nagy szenzáció volt a revitalizációs szakasz, ami sajnos csak ingatlan fejlesztés lett végül, revitalizációból elégtelen. A medert horganyzott acélba töltött kövekkel stabilizálták, ami biztosítja a talajvíz kapcsolatot ugyan, de ennyi. A meder emelése, a rézsűnyitás elmaradt, nem javítottak a meder morfológiáján, maradt az U szelvény, és elmaradt a vízparti honos növényzet kiterjedt rehabilitációja is. Ettől függetlenül a városi lakosság örömmel vette használatba a területet, ugyanis nyáron több fokkal hidegebb van itt, mint a város más pontjain. Az ehhez hasonló volumenű beruházásokra a városvezetésnek ma nincs pénze, a magánszféra nem érdekelt a természetszerű kialakításban, illetve, ha rendezik is az adott szakaszt azt a 2017-es revitalizációs mesterterv alapján végzik, ami már akkor is múlt századot idéző megoldásokat tartalmazott. Fontos lenne ennek a tervnek a szakmai felülvizsgálata is.

Amíg ez nem történik meg, illetve nem lesz több pénz, addig maradnak a pontszerű, humán érdekeket kiszolgáló beavatkozások, a helytelen rendezések a magánszféra által és a civilek által kezdeményezett kis volumenű, pilot jellegű ültetések, valamint a betonra ráépítéses technikák alkalmazása.

Egy elképzelt pozitív jövőben a városi patakjaink partjai lankásak, jól megközelíthetőek lennének. A partjukon füzek, nyarak és egyéb honos ártéri növények kiterjedt állománya lenne. A vízben kövek és holtfa lassítaná, diverzifikálná az áramlást. A meder kisebb nagyobb kanyarokkal, lassan, rendezetlenül haladna keresztül a városon. Benne és mellette az állatvilág számos képviselője megtalálná az életfeltételeit. Egy vizesebb, hűvösebb, élhetőbb és boldogabb jövő lenne. Budapestnek régen több, de ma is többé kevésbé 8 létező kisvízfolyása van még, köztük például a nagyrészben föld alatt haladó Ördög-árok. Ezek átfogó revitalizációjára és a városi klímaszabályozásba történő beillesztésére ma sem állami, sem pedig önkormányzati akarat nem látszik. Ami van az több kisebb lokálpatrióta szervezet és ezek összefogása közös ügyek mentén. A politika ma már populista. Ha egyre többeknek válik fontossá ez az ügy, akkor a döntéshozók ebben az esetben is kénytelenek lesznek lépni, mint az agrárium ügyében tették és ez talán a városaink vizeit is átvezetheti majd a 21. századba.