🛰️ Big Brother is watching you, avagy „Sentinel” csapdarendszer a szőlőkabócák ellen
🪲 Bogár-voyeur a határban
Valószínűleg nem kell bemutatni az amerikai szőlőkabócát (tudományos nevén Scaphoideus titanus-t). Elég régóta van velünk, mivel 1950-ben átköltözött Észak-Amerikából, és ideiglenes tartózkodási helyéül Franciaországot jelölte meg. És mellé csapódott a barátja is, a Flavescence dorée, a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma, és így ketten nyakukba vették a végtelen rónaságot.
Egyszerűbb lenne már leírni, hogy az EU-ban melyik országban nincs a kabócából. Már 2013 óta hazánkban is jelen van, ezért nem igazán várhatunk tőle nagy meglepetést, és ez alatt azt értem, hogy a francia, olasz vagy szerb minta alapján nálunk is meg tudná semmisíteni könnyedén a teljes szőlő-termőterület egyharmadát.
Ha a célunk az állomány frissítése, akkor fogadjuk el tőle ezt a segítséget, mert inkább előbb, mint utóbb tőkepusztulást okoz a fitoplazma, amint sikerül megfertőznie a szőlőt. Vannak a betegségre kevésbé érzékeny fajták; pl.: a Merlot ellenállóbb, mint a Chardonnay, amiben az a jó, hogy tovább bírja, így sokkal tartósabb rezervoárt tud alkotni a fertőzés számára, ahonnan a kifejlett, már szárnyas egyedek a szélrózsa minden irányában tudják terjeszeteni ezt az „aranyos áldást”.
Burgundiában és Bordeaux-ban hektáronként évente 10–30 ezer euró kárt okoz a kórokozó a terméskiesés és a pótlási díjak miatt. Az olaszországi kártérítések mértéke már elérte a 30 millió eurót, de a kár becsült mértéke ennek többszöröse. De a szomszédunkban, Szerbiában sem túl rózsás a helyzet, mivel a szerb növényvédelmi hatóság szerint a borvidéki lefedettség elérte a 100%-ot, és vannak területek, ahol 30–40%-os a fertőzöttség mértéke. A fellépés gyenge, a kisebb méretű, elhanyagolt szőlők miatt a védekezés nehéz, így már ott is sikerült elérni a több tízmillió eurós kárt.
A képet még az is árnyalja, hogy az FD (Flavescence dorée) más gazdanövényen is életképes. Szőlőn kívül hordozhatja még az erdei iszalag, mogyoró vagy éger. És a szerb területeken ezt meg is figyelték már.
Egy korábbi, szőlőpusztulást okozó járványos kártevő, a szőlő-gyökértetű ellen szükséges volt egy védekezési lépés. A kártevő kivédése miatt a szőlők amerikai alanyra lettek ráoltva (mint a Vitis riparia vagy Vitis rupestris). Ezek a vadszőlőalanyok viszont felhagyott ültetvényekben képesek sarjat hozni, és toleranciájuk miatt nem, vagy csak nagyon kevés tünetet mutatnak a Flavescence dorée fertőzése esetén. Így „láthatatlan” gócai lehetnek egy-egy területnek.
Rosszul áll a helyzetünk eddig. És egy, már „matuzsálem” korban lévő állományt, (amit még akár a nagy- vagy a dédszülő ültetett) kár lenne hagyni ennek a kártevő-kórokozó párosnak, hogy tönkretegyék. Eltüntetve ikonikus, nemzeti identitásunk gerincét adó bortermő vidékeinket.
Mi is lenne erre a megoldás? - Sentinel.
Nem egy sci-fi, hanem egy amerikai módszer az invazív kártevők elleni védekezésre. Pontosabban a 2015-16-os floridai keleti gyümölcslégy eradikációs programja, aminek a sikere a precíz, többszintes monitorozásban rejlett, amit gyors beavatkozások követtek. A floridai példánkban egy 56 000 (manuális) csapdából álló hálózat működött 2,7 millió hektáron, területenként eltérő kockázati zónákba sorolva:
Magas: Belépési pontok (repülőterek, kikötők) közvetlen környezete.
Mérsékelt: Városi területek.
Alacsony: Vidéki lakóövezetek és mezőgazdasági termőterületek.
Ezek határozták meg a csapdák sűrűségét és ellenőrzési gyakoriságát. Egyetlen egyed fogása elindította az azonnali készültséget, karanténhatárok kijelölését, a csapdaszám és látogatások sűrítését az adott területen. Ha a fogásszám elérte a hímekből a kettőt, vagy vemhes nőstényből találtak egyetlen egyedet a csapdában, a hatóság elrendelte az ültetvény eradikálását, mivel bizonyítottan kialakulóban volt egy populáció a területen. A befogás ebben az esetben feromonnal történt, és az így elkapott egyedek a csapdákból kiszabadulni már nem tudtak, így még a járvány kialakulása előtt esélyt adott a megfelelő időben való reagálásra.
Lefordítva ezt a magyar viszonyokra:
A siker a hálózatban rejlik. Hiába védi mindenki a saját ültetvényét, ha a szomszédban szőlőkabóca-„tenyészet” van. Ott nincs az a mennyiségű, IPM keretébe észszerűen beleférő növényvédő szer, ami azon segíthet. Ez egy közös harc, ahová egy átfogó, együttes fellépés kell. A jelenlegi megoldás, ami a hektáronkénti 12 000 Ft-os növényvédőszer-támogatás, nem feltétlen azt az eredményt váltja ki, amit megalkotói szeretnének. Talán pont az ellenkezője történik. A permetezések az integrált növényvédelemmel szembemenve oktalanná és pánikszerűvé válhatnak. Kialakulhatnak az egymást indukáló, környező területek mintájára kezdett kezelések, mivel gazdákban a szomszéd traktor látványa köztudottan permetezési vágyat ébreszt.
Egy ilyen Sentinel rendszer üzemeltetési költsége, emberi erőforrás- és szakértelem igénye hatalmas. A kabóca felismerése nehéz, de minimum kimondható, hogy specifikus tudást igényel. Ezért egy ekkora méretű hálózat létrehozása humán erőből, Magyarországon szinte lehetetlen.
Itt jön a képbe egy magyar cég, a scoutlabs (amiről egy korábbi cikkben már olvashattatok nálunk [szerk.]), és a kabócák ellen fejlesztett sárga ragacslapos csapdája. Ez egy olyan digitális csapda, ami naponta képet készít a benne található sárga ragacslapról, majd azt a pontos helyzetével együtt feltölti egy központi szerverre. Ezt egy képfelismerő algoritmus (divatosabb nevén AI) elemzi, létrehoz belőle egy öntanító adatbázist, és megállípítja, hogy tartalmaz-e a napi fogás szőlőkabócát. Az eredményeket entomológusok ellenőrzik, ami alapján a rendszer értesítést/riasztást küld, ha szükséges. A képeket a hozzáféréssel rendelkező felhasználók ebben a rendszerben elérik, több hasznos adattal, térképpel együtt.
Ez a rendszer függetlenedik az emberi beavatkozástól, ami, valljuk be, a konzisztens napi monitorozáshoz szükséges. Az eredményes monitorozáshoz elengedhetetlen szakértők mennyiségét is csökkenteni lehet vele, mivel nem kell nekik területenként rendelkezésre állniuk. Nemcsak a központosított adatokon és egységesítésen lehetne nyerni, hanem az észlelés és a beavatkozás között eltelt időn is lehetne csökkenteni. Az amerikai példánkban a csapdákat kétheti sűrűséggel ellenőrizték. Ez az idő a digitális sárga ragacslapos csapda esetében 24 óra. Így jelentős időt lehetne megtakarítani a valós fogás és a beavatkozás között.
Gyors kvíz:
Érdemes lenne átültetni a külföldön már bevált gyakorlatot, és három kategóriát itt is létrehozni a kabóca monitorozására, igazítva ezt helyi sajátosságokhoz.
A teljes magyar szőlőtermő területre (60 ezer ha-ra) a Sentinel-elv szerint 30 hektáronként elegendő egy csapda kihelyezése, így 2000 csapda lefedné a teljes területet. Ezek helyét a hatóság vagy a gazdák stratégiai alapon kijelölnék, területenként eltérő csapdaszámban a vélt kabócanyomás vagy gazdasági jelentőség szerint.
A magas kockázati kategóriába esnének a már erősen fertőzött külföldi régiók határai.
Mérsékelt veszély az lenne, ahol a régióban van fogás, de a területen még nincs.
És értelemszerűen az alacsony kategória lenne, ahol nincs a régióban fogás.
Egy erősebben fertőzött területen szükség esetén a begyűjtött adatok mennyiségét lehet akár sokszorozni a képkészítési intenzitás növelésével. Napi kettő vagy három kép is reális lehet a kabócák mennyiségétől függően. Ezt az adatgyűjtési sebességet emberi munkával kár is lenne elképzelni. Hozzáértő embereknek 2 000 csapdát lábbal lejárni, naponta többször megtekinteni, analóg módon adatokat vezetni, majd egy rendszerbe rögzíteni, hatalmas feladat és gazdaságilag értelmezhetetlen költség.
A digitális csapdáknál ez nem okoz többletköltséget. De a rendszer valós ereje nem is feltétlen ebben, hanem a lokális, regionális riasztásokban rejlik; a megosztott információban, amivel felvértezve időben és okszerűen lehet reagálni minden érintett területen. Egy ilyen hálózattal még pontosabb képet tudunk kapni a területekről és a rajzási dinamikákról, amikből később akár európai szintű tanulmányok és útmutatás is készülhet. Példamutató kezdeményezés lenne a környező országok felé. És ha a monitorozás sikeres, akkor az könnyen átültethető más kártevőkre is, ahol ez a költség validálható.
Hosszú távon mindenképpen pozitívak a hatásai, mivel a szükséges peszticides kezelések mennyisége csökkenthető lenne, ezzel az előállított termény ára versenyképesebbé válna a nemzetközi piacokon.
A hálózat éves költsége a kétezer csapda 400 000 eurós feliratkozasi díjából áll, ami tartalmazza az elemzést, a tárhelyet, és az összes felhasználó számára az elérését a térképeknek és képeknek.
Ez a korábban számolt 160 millió Ft a teljes permetezési támogatásnak
alig több mint 20 %-a.
De a teljes agrárköltségvetésre vetítve szinte csak kerekítési hiba. Az implementálás egyszerű, mivel ezt a monitorozási gyakorlatot a gazdáknak eddig is kötelezően el kellett végezniük, a csapda erre az alapra épül. A feladatuk annyival bővül, hogy a telepítés elvégzése után egy gombot meg kell nyomniuk, ezzel aktiválva a csapdát.
A francia, olasz vagy szerb mintán okulva, ahol a bortermő ágazat 30%-át semmisítette meg a kabóca. Hazánkban ez az összeg kb. 130-160 milliárd Ft lenne, ami csak a feltételezett termelési kiesés, nem beszélve ezek mellett az újratelepítési költségekről, és az utána következő termés nélküli évekről. Ezek fényében észszerűtlennek tűnik egy ilyen kis anyagi terhű országos szintű beruházás meg nem valósítása - és itt fordul át a kérdés abba, hogy miért nem korábban?
De még van időnk okosnak lenni, és más kárán tanulni – a kérdés, hogy meddig?
(Amúgy a jobb alsó volt a helyes válasz.)
Felhasznált irodalom:
European Food Safety Authority. (2014). Scientific opinion on the pest categorisation of Scaphoideus titanus. EFSA Journal, 12(2), 3561.
Chuche, J., & Thiéry, D. (2014). Biology and ecology of the Flavescence dorée vector Scaphoideus titanus: A review. Agronomy for Sustainable Development, 34(2), 381–403.
European and Mediterranean Plant Protection Organization. (2020). Scaphoideus titanus distribution and pest status. EPPO Global Database. https://gd.eppo.int
 | A guest post by
|