🍀 Természetünk útválasztója 1. rész
Régi-új szereplő egy leharcolt színen
A 2026-os választásokat követő (remélt) rendszerváltás új helyzetet teremtett, számos lehetőséggel és potenciális kimenetellel mindannyiunk számára. A politikai vezetésben sok új szereplő jelent meg, szerény és igazságosnak mutatkozó jellemmel, nagy lendületet és ígéretes szakembergárdát felmutatva, reményt adva a hatékony és adekvát cselekvéshez a polikrízis korszakában.
Mégsem dőlhetünk hátra mivel a természeti rendszereink társadalom eltartóképességét tekintve, az eddigi kutatások erősen romló tendenciát és szűkülő erőforrásokat vetítenek előre, így mindenképp szerényebb életmódhoz kell adaptálódnunk a jövőben. Most, 16 évvel a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium felszámolását követően először csillan fel a remény a változásra és az alkalmazkodás megkezdésére, melyek mentén talán nem kell egy komplett gazdasági-társadalmi összeomlást átélnünk, csupán komoly életszervezési feladatot és értékrend változtatást kell végrehajtanunk. Az ismeretlen a bizonytalanság érzetével jár, amely hosszabb idő alatt folyamatos készültségi állapotban tarthat bennünket, szorongást és kimerültséget előidézve. Így nem csoda, ha sokszor az ismert rosszhoz (túltermelés, szabályozatlanság, távoli országok piacainak kiszolgálása) jobban ragaszkodunk először, mint egy ismeretlen, mégis kedvező lehetőségeket kínáló jövőhöz (szerényebb, de biztosabb bevételek egy diverz terménypalettának köszönhetően, lokális piacok, közösségi összefogás, tehermegosztás).
Legyünk együttérzőek magunkkal és tartsuk észben ezt a hajlamunkat, ha legközelebb megkísért minket a könnyebb megoldás útja, szorongásunkat pedig inkább a cselekvő remény életszemléletének elsajátításával oldjuk fel.
Az évszázadok óta meg nem tapasztalt önrendelkezés lehetősége ismeretlen szituáció, az eddig többnyire erős külföldi behatások és érdekek (török, osztrák, orosz) valamint az Európai Unió és a világpiaci igények kiszolgálásához idomult mezőgazdaságunkban, amely földéhségre és jelentős többlettermelésre szoktatta a gazdatársadalmat. A jelenlegi piacgazdasági rendszer korlátlan növekedéssel és technokrata megoldásokkal próbálja enyhíteni a polikrízis megannyi kihívását, mindhiába.
Az újonnan megalakult Élő Környezetért Felelős Minisztérium (ÉKFM) – amelyhez olyan fajsúlyos területek tartoznak már, mint a klímavédelem, a vízgazdálkodás, az erdőgazdálkodás, a környezetvédelem, a természetvédelem és az állatjólét – nem véletlenül kerültek egyazon minisztérium égisze alá, komoly problémahalmazzal kíván szembenézni a világ egyik legintenzívebben átalakított és hasznosított országában.
Vegyünk sorra jónéhány körülményt, amely megindokolta a Minisztérium létrehozását és a hatáskör kialakítását:
Európában 17-szer gyorsabban pusztulnak a termőtalajok, mint amilyen ütemben képződnek. Becslések szerint 60 éven belül elfogynak a Föld termőképes talajai.
Magyarország területének 45%-a szántó, amely nem teszi lehetővé állandó vegetáció és gyökérkapcsolt gombahálózat kifejlődését. Az arbuszkuláris (gyökérkapcsolt) mikorrhiza gombák által termelt glomalin nevű anyag biztosítja a talajeróziónak ellenálló, morzsalékos szerkezetet. Az évente történő talajforgatás következtében nem csak a gombahálózat károsodik, hanem a talajlakó aerob baktériumok is gyorsabban bontják a humusz anyagokat szénelnyelőből szénkibocsátóvá téve a szántók talajait. Összességében a szerkezetét vesztett, fokozott erózióra hajlamos közegnek nincs elég vízmegtartó képessége sem, hamar kiszárad, így azt a talajéletet sem tudja fenntartani, amelynek kulcs szerepe van a talajképzésben és a növények táplálásában, nem is beszélve a növények vízellátásáról.
A szántók fertőtlenítése, vegyszerezése pusztítja a talajéletet, miközben a légkör felső rétegeibe jutó gyökérélősködő baktériumok szolgálnak kondenzációs magként a vízpára kicsapódásához és csapadék formájában történő lehullásához.
150 éve a Kárpát-medence 22 %-a még éves szinten vízjárta terület volt, mára ez az arány 4 %-ra csökkent. Tehát a kisvízkör súlyosan sérült, pedig csapadékunk 5-10%-a helyben felszálló párából képződne.
A Kárpát-medence az egyik leggyorsabban melegedő terület a világon.
Az 1901 óta mért hőmérséklet adatok szerint az 1990-es évekhez képest 2,1°C-al emelkedett az átlaghőmérséklet hazánkban, melynek következtében rendkívüli módon lecsökkent az esős napok száma (évi 70 napon esik eső), és csökkenő tendenciát mutat a csapadék mennyisége is (-16%). A fent leírt két körülmény közötti összefüggésre nyújt világos magyarázatot a légkörfizika, amely tudományterület kutatási eredményei alapján megállapította, hogy a légkör 1 Celsius fokos melegedésével 7 %-kal több vízpárát képes magában megtartani anélkül, hogy ez a víztömeg leesne csapadék formájában. Ráadásul a melegedés tovább fog fokozódni, mivel a légköri folyamatokban megfigyelhető egy késleltetési effektus.
Az Alföld területére a Duna és a Kárpátok csapadék lecsapoló hatása miatt soha nem esett elegendő eső, így a terület vízmérleg deficitjét a nagy folyóinkból származó áradások kompenzálták, amely vízforrásokat a folyószabályozásokkal megszüntettünk. A kanyarulatok átvágásával drasztikusan lerövidített folyók (pl: a Tisza hosszát 40 %-kal csökkentették) és a kövezéssel stabilizált partjaik miatt, nem kerül elég hordalék a medrükbe. A szabályozott folyók így egyre mélyebbre rágják be magukat, lecsökkentve annak esélyét, hogy kiáradhassanak vagy mesterségesen kivezessük az éltető vizüket az árterületekre. Már a talajvizet is inkább elszívják ezek a hordalék hiányos, berágódott folyók (Hungry Rivers) mintsem fenntartják és táplálják.
Az országban létesített 48000 km hosszúságú (az Egyenlítő hosszát meghaladó) vízelvezető csatornarendszer csak súlyosbítja a talajvízhiányt.
Ráadásul a területalapú támogatások eddig kifejezetten a lecsapolásokra, vízelvezetésre ösztönözték a szántóföldi gazdálkodókat, akiknek egy jó része szántja az egykori mélyártereket és rég kiszárított természetes tavak medreit is hasznosítási módjukkal ellehetetlenítve bármilyen vizes élőhely helyreállítási törekvést.
Itt az európai kontinens belsejében távol a nagy vízterektől, a természetes erdőknek óriási szerepük van párologtatásuk és kondenzációs képességük révén alacsony légnyomású területek létrehozásában, amellyel a tengerek és óceánok felől érkező nedves légtömegek beáramlását segítik. Ezt nevezik biotikus pumpának. Fontos tudnunk, hogy az ország területének 85%-át egykoron erdő borította, amely vegetáció aránya az évezredekig tartó emberi behatás következtében drasztikusan lecsökkent.
A második világháborút követően Magyarország területének csupán 11%-át borították erdők.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy bár a dombvidékek erdeinek újra sarjadása és telepítése mellett, a kopárfásításoknak és a túllegeltetett alföldi homokvidékek erdőtelepítéseinek köszönhetően az erdőborítási arány 21%-ra emelkedett hazánkban. Mégis hozzá kell tenni, hogy a jogszabályok nem különböztetik meg az ültetvényeket a valódi erdőktől. Magyarország erdőként nyilvántartott fás vegetációjú területeinek alig 5%-a mondható természetesnek kellő mennyiségű holtfával, változatos kor- és fafaj szerkezettel, páradús erdei mikroklímával, diverz erdei életközösséggel (amely körülmények védelmet nyújtanak az éghajlatváltozás hatásaival szemben és létrehozzák a biotikus pumpát).
Mára kiderült, hogy a talajvízhiányos területeken, mint a Duna-Tisza közi Homokhátság és a Nyírség homokvidéke az ültetvények ill. a telepített erdők még inkább kiszárítják a talajvíz készleteket. A homokhátak mellől lecsapolt nagy kiterjedésű vízterek és a csökkenő csapadék miatt a fent említett országrészeken inkább a sztyepprétek és helyenként a velük mozaikoló, ligetes sztyepperdők biztosítanák a legnagyobb stabilitást és alkalmazkodóképességet.
Évi rendszerességgel jelennek meg fertőző betegségek, biológiai inváziók sora számos agrárágazatban (állattenyésztés, növénytermesztés, méhészet, erdészet, vadgazdálkodás), az elégtelen szabályozásoknak, Magyarország külpiaci kitettségének és Európa 3. legsűrűbb úthálózatának köszönhetően.
A területalapú támogatások arra ösztönzik a gazdákat, hogy maximalizálják a birtokukban lévő területeken a szántás kiterjedését, ezáltal eltűntek az erózióvédő erdősávok, valamint a mezőgazdasági kártevők ragadozóinak ökológiai folyosójaként szolgáló mezsgyék és fasorok. Nem maradtak érintetlenül a patakpartok sem, amelyek megakadályozhatnák a műtrágyák és vegyszerek vízterekbe jutását, komoly eutrofizációt okozva a megmaradt víztereknek és mérgezést a bennük lévő élővilágnak.
A talajvizek, ha még egyáltalán jelen vannak a talaj felső rétegeiben alkalmatlanok emberi vagy állati fogyasztásra a nitrát és vegyszer maradványok szennyezése miatt, így már nem támaszkodhatunk ásott kutakra sem.
A talajvízszint egyes helyeken 8 m-t süllyedt az utóbbi húsz évben van, ahol 1 métert csak az utóbbi évben, köszönhetően az 5. éve tartó aszálynak.
Számos nagy vízfogyasztású ipari ágazat (akkumulátor, erőművek, vegyipar) épült ki Magyarországon az utóbbi 5-10 évben, a csökkenő vízkészletek ellenére.
Becslések szerint, kb. 1 millió fúrt kút lehet Magyarországon, amelyek fogyasztása eléri a 300 000 m3/évet, a rétegvizek fogyatkozását eredményezve, hosszútávon pedig a talajrétegek megsüllyedésével a közműrendszerek és az ingatlanállomány károsodását kockáztatjuk.
A nagyrészt zöldmezős, kiemelt kormányzati beruházások, útépítések, kavics- és tőzegbányászat tömegével szüntetett meg vizes élőhelyeket. A kavicsbányatavak pedig nyílt sebként tátonganak a tájon, magukban összegyűjtve a talajvizet és folyamatosan elpárologtatva az óriási felületükkel.
A települési vízelvezető árkok kibetonozásával, telkeink maximális beépítésével és leburkolásával óriási csapadékbeszivárgási zónákat fedtünk le.
Összességében elmondható, hogy megannyi problémát görgetünk magunk előtt és az ügyek súlyához igazodó:
valós komplex válaszokra,
a táj eredendő működéshez igazított tájhasználatra,
a kis- és közepes vállalkozásokon alapuló lokális gazdaságra, és
erős belső piacra lenne szükség, amelyeket egy egymástól elidegenedett, bizalmatlan társadalom tagjainak közös erővel kellene végrehajtani.
Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium és társszervei az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM), a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium (VTM), és tulajdonképpen az összes többi tárca szoros együttműködésben kell megkíséreljék Magyarország gigászi méretű problémacsomójának átvágását.
A kormányzati szerveknek többnyire a jogszabályi környezet és a keretrendszer megalkotásával, a hatóságok és tanácsadó szervek létrehozásával, valamint projektek állami finanszírozásával tudják elindítani a kármentés folyamatát. Bár elengedhetetlen a kormányzat szerepe, mégsem elégséges önmagában.
A kutatóbázisok, a szakmai és szellemi műhelyek tudásmegosztása és iránymutatása nélkül az uniós támogatások és hazai források gyors elköltésének kényszere könnyen tévútra vihetnek minket, csak súlyosbítva a helyzetet. A formális és informális civil szervezetek, az érdekképviseleti csoportokba szerveződő átlagpolgárok közös társadalmi szerepvállalására lesz szükség, hogy élhető jövőnk legyen.
A következő részben a kitérek helyünkre a bioszférában valódi szükségleteink körére, a Zöldek és az agrárium képviselői közötti látszólagos ellentét hiábavalóságára, valamint külső és belső természetünk visszavadításának kedvező aspektusaira.
Felhasznált/ajánlott irodalom:
Somlai Miklós (sz) (2012): MTA Akadémia, M. T. VILÁGGAZDASÁGI INTÉZET.
Anastassia M. Makarieva, Victor G. Gorskov (2010): The Biotic Pump: Condensation, atmospheric dynamics and Climate; International Journal of Water Volume 5 No. 4. p 365-385. DOI:10.1504/IJW.2010.038729
https://eionet.kormany.hu/akadalymentes/download/9/b0/42000/Prez_3.pdf
Nem mindenhol jó az erdő: a homoki fásítás kiszáríthatja a tájat | Másfélfok
VízŐrző Mozgalom - Szelíd vízmegtartás és ökológiai helyreállítás
Ajánlott videók/filmek:
 | A guest post by
|