Lóg, vagy nyúlik a kontinensed? - miért nem Afrikából indult a modern mezőgazdaság?
Miért lett az eurázsiai kontinens a modern civilizáció motorja? Miért nem Afrika, Észak- vagy Dél-Amerika? Jared Diamond szerint nem az emberek voltak különbözőek, hanem a környezetük. A Guns, Germs, and Steel (1997) című könyvében felvázolt elméletét sok kritika érte a földrajzi determinizmusa miatt, de agrárszemmel nézve meglepően józan és logikus érvrendszert kínál.
Miért volt Eurázsia előnyben?
Amikor a mezőgazdaság történetéről beszélünk, ritkán gondolunk arra, hogy egy kontinens alakja is beleszólhat a történelem menetébe. Pedig Eurázsia pont emiatt került előnybe. Ez a hatalmas földrész ugyanis kelet–nyugati irányban terpeszkedik, és ez mezőgazdasági szempontból valóságos főnyeremény.
Miért? Mert az azonos szélességi körök mentén az éghajlat, az évszakok váltakozása és a nappalok hossza is hasonló. Ez azt jelenti, hogy ha valahol – mondjuk a Közel-Keleten – háziasítanak egy haszonnövényt vagy állatot, az nagyobb eséllyel boldogul majd keleten és nyugaton is, különösebb alkalmazkodás nélkül.
És így is történt. A búza (Triticum spp.), az árpa (Hordeum vulgare), a juh (Ovis aries) vagy éppen a kecske (Capra hircus) viszonylag gyorsan eljutottak a Közel-Keletről egészen Nyugat-Európáig vagy Indiáig. Az emberi közösségek közötti kapcsolat, a hasonló éghajlat és a technológiák áramlása mind elősegítette ezt a „terményláncot”.
Afrika és Amerika: a klímahatárok kontinensei
Most nézzük meg ezzel szemben Afrikát vagy Amerikát. Ezeknek a kontinenseknek a főtengelye észak–déli irányú. Egy növény, ami jól megél a trópusokon, gyakran teljesen alkalmatlan egy mérsékelt övi klímára. Az Andok lejtőin megélő haszonnövény például nem biztos, hogy elboldogul a Mexikói-fennsíkon – pedig a két terület elég közel van egymáshoz földrajzilag.
A különböző éghajlati zónák nemcsak a növényeknek és állatoknak jelentenek kihívást, hanem az embereknek is. Az eltérő környezeti feltételek más eszközöket, más módszereket, másfajta tudást követelnek. Így még ha egy közösség ki is kísérletez valamit, az nem feltétlenül vihető át máshova. Nemcsak azért, mert a növény nem élne meg ott – hanem mert a társadalmi és technikai háttér is más.
Túlélőkészlet kezdő civilizációknak
A civilizációs fejlődés motorja a mezőgazdaság – és a mezőgazdaság csak ott jelenhetett meg, ahol volt mit termeszteni és háziasítani. Diamond szerint a termékeny félholdban (mai Törökország, Szíria, Irak) volt az a „növénypakk”, amely:
nagy hozamú,
könnyen tárolható,
gyorsan érő volt.
Ebbe a csomagba tartozik a búza, az árpa, a borsó (Pisum sativum), a lencse (Lens culinaris), a csicseriborsó (Cicer arietinum), valamint a len (Linum usitatissimum) is. Ezek mind ideálisan alkalmazkodtak a térség éghajlati és talajadottságaihoz, és lehetővé tették a stabil élelmiszertermelést.
Négylábú szövetségesek: élelem, munkaerő, védelem
Diamond szerint mindössze 14 nagy testű emlősfajt sikerült valaha háziasítani. Ezek túlnyomó többsége Eurázsiában fordult elő. Egyetlen jelentős kivétel a láma (Lama glama), amely Dél-Amerikában honos.
Afrika vagy Ausztrália ennyire sem volt szerencsés: a vörös óriáskenguru (Osphranter rufus), az afrikai elefánt (Loxodonta africana) vagy a zebra (Equus quagga), bár technikailag háziasíthatónak tűnhetnek, mégsem voltak azok: túl agresszívak, nem szaporodnak fogságban, vagy nem rendelkeznek olyan társas viselkedéssel, amely a háziasítás kulcsa lenne.
Kína: az elszalasztott lehetőség
Ha már mezőgazdaság, akkor miért nem Kína lett a világ ura? Ott is voltak folyóvölgyek, mint a Sárga-folyó és a Jangce, háziasították a rizst (Oryza sativa), volt sertés is és komoly népesség koncentrálódott.
Diamond szerint a különbség politikai: Kína túl korán egységesült, és ha egy császár hibás döntést hozott (mint amikor leállította Zheng He tengeri expedícióit), az az egész ország sorsát meghatározta. Ezzel szemben Európa széttagolt maradt, és a politikai verseny hajtotta az innovációt. Ha egy fejedelem nem támogatta Columbus Kristófot, majd megtette a másik – vagy a harmadik.
Afrika: a hátrányos föld
Ha azt keressük, miért alakult másként a mezőgazdaság fejlődése Afrikában, érdemes kicsit hátrébb lépnünk, és megnéznünk: milyen terepen is próbáltak boldogulni az ott élők. Jared Diamond szerint nem az afrikai emberek képességei hiányoztak – hanem maga a környezet volt nehezített pálya.
Egy kontinens, amely észak–déli irányba húzódik
Képzeljünk el egy növényt, ami próbálna terjedni a kontinens egyik feléből a másikba. Nem elég, hogy vándorolnia kell, még különféle éghajlati zónákon is át kellene verekednie magát: esőerdőkön, forró szavannákon, sivatagokon. Ez nem olyan, mint Eurázsia kelet–nyugati tengelye, ahol egy búzaféle szinte zökkenőmentesen „vándorolhatott” a hasonló klímájú területek között. Afrikában az éghajlati változatosság sokkal nagyobb akadályt jelentett, és ezzel a termények és az állatok természetes terjedésének útját is elzárta.
A háziasíthatatlan vadon
Afrikában élnek ikonikus, nagy testű állatok, de egyik sem lett háziállat. Miért? A zebra túl vadnak bizonyult, és ha ideges lesz (és gyakran az), akkor harap, rúg és pánikszerűen menekül. A víziló pedig... nos, igavonásra még talán alkalmas is lenne, a kérdés, hogy kinek van bátorsága irányban tartani. A háziasításhoz nemcsak méret vagy erő kell, hanem kezelhető viselkedés is.
És ezek az állatok egyszerűen nem tették lehetővé a közeli együttélést az emberrel.
Településszerkezet betegségekre optimalizálva
A szubszaharai Afrikát sokszor emlegetik úgy, mint a világ járványügyi „forrópontját”. Malária, álomkór, ebola és még sok más olyan betegség fordul itt elő, amelyek nemcsak az emberek, de a haszonállatok számára is halálosak lehetnek. Ez megnehezítette a sűrűn lakott közösségek kialakulását, és visszavetette az állattartás lehetőségeit is.
A világ peremén
A Szahara – hatalmas, száraz és áthatolhatatlan – nemcsak fizikai, de kulturális határt is jelentett. Az eszmék, technológiák, növények nehezen jutottak át rajta. Voltak kapcsolatok – például a Nílus mentén vagy az Indiai-óceán felől –, de ezek jóval szűkebbek voltak, mint az eurázsiai civilizációkat összekötő hatalmas kereskedelmi útvonalak.
Összefoglalva
Afrikában nem az emberek voltak kevésbé találékonyak vagy szorgalmasak – hanem a környezet volt sokkal szigorúbb partner. A földrajzi korlátok, a háziasítás biológiai buktatói és a fertőző betegségek sűrűsége együtt olyan feltételrendszert teremtettek, ahol a társadalmi fejlődésnek más irányt kellett vennie. És ez nem kudarc – hanem egy másik út.
Diamond elmélete nem mindent magyaráz meg, és sok kritika is érte – főként a földrajzi determinizmus vádja miatt. De agrárszemmel nézve lenyűgözően következetes és rávilágít: nem az akarat, hanem az adottságok számítottak a korai civilizációk kifejlődésében.
A mai világban, ahol újra kérdés, ki mit termelhet és ki uralja a piacokat, nem árt emlékezni: a siker nem ott kezdődött, ahol az ember erősebb volt – hanem ahol a környezet lehetővé tette, hogy messzebb jusson.
Felhasznált irodalom
Quinn, R. (2017). An Analysis of Jared Diamond's Guns, Germs & Steel: The Fate of Human Societies. Macat Library. London: Macat International Ltd.
Diamond, J. (1997). Guns, germs, and steel: The fates of human societies. New York: W. W. Norton & Company.