A kullancsok valamilyen mértékű jelenléte természetes és konstans háttérzajként ott lehet mindenki életében, aki akár csak egyszer is betette a lábát egy parkba, erdőbe vagy akár a saját kertjébe. Tudjuk, hogy ott vannak, néha többen, néha kevesebben, és azzal is tisztában vagyunk, hogy akár súlyos betegségeket okozó kórokozókat is hordozhatnak. Vannak, akik kevéssé törődnek a veszéllyel, és vannak, akik inkább messziről kerülnek minden olyan zöldfelületet, ahol esetleg kullanccsal találkozhatnak - abban viszont ritka nagy egyetértés van a társadalmon belül, hogy a legnépszerűtlenebb, legundokabb állatok közé tartoznak a földön. Ennek ellenére, ha közelebbről (még ha nem is testközelből, csak a képernyőn keresztül) megismerjük ezt a csoportot, olyan információknak kerülhetünk a birtokába, amelyek nemcsak a hatékony védekezést segíthetik, de még akár kíváncsiságot is ébreszthetnek bennünk.
Először is érdemes megbontani a „kullancs” szót, mint gyűjtőfogalmat - ha az esetenként ránkakaszkodott példányokat nem söpörjük le reflexszerűen, hanem közelebbről megnézzük, láthatjuk, hogy a kullancsok is több méretben, színben „kaphatóak”. A látványos méretkülönbség a csoport fejlődésmenetének köszönhető. Egy vérrel megszívott nőstény kullancs párzás után – az adott fajtól függően – pár száz vagy ezer tojást rak le, amelyekből a mákszemnél is kisebb, enyhén áttetsző kullancslárvák kelnek ki. Ezek a lassú mozgásuknak hála gyakran koncentrálódnak egy kis területre, aminek köszönhetően egy ilyen csomóponton keresztülhaladva akár több száz kullanccsal lehetünk hirtelen gazdagabbak. A lárvák is képesek kórokozók terjesztésére, csakúgy, mint a következő fejlődési stádium egyedei, a nimfák. Ezek a lárvákhoz hasonlóan általában kistestű állatokon, madarakon, kisemlősökön, hüllőkön élősködnek. A végső, kifejlett vagy adult stádium viszont a nagyobb testű emlősöket, köztük az embert preferálja, amelyről pár nap vagy hét vérszívás után lepottyan, szaporodik és újraindítja a fejlődési ciklust (Apanaskevich et al., 2014).

Milyen kullancsfajok fordulhatnak elő hazánkban?
Az egyes fejlődési stádiumok mellett érdemes ismertetni az egyes hazai fajokat is – már csak azért is, mert ezek más-más kórokozók terjesztésében játszhatnak szerepet. Magyarországon nagyjából 21 őshonos fajt tartunk számon, ezek kétharmada az Ixodes nemzetséghez tartozik (Hornok et al., 2020). Ide soroljuk például a legelterjedtebb hazai fajt, a közönséges kullancsot (Ixodes ricinus) is. Ez a faj képes terjeszteni többek között a Lyme-kór kialakulásáért felelős baktériumokat, valamint a kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás vírusát. Leggyakrabban tavasszal és ősszel találkozhatunk a példányaival, a nyári száraz, forró időjárást nem viselik jól (Kahl & Gray, 2023).
Gyakoriak a Dermacentor nemzetségbe tartozó fajok is. Ezek valamivel nagyobbak az Ixodes-eknél, viszont legkönnyebben a testet fedő merev, pajzsszerű lemez mintázata alapján lehet megkülönböztetni a két csoportot egymástól. Míg az Ixodes-eknek ez egyszínű, sötét, addig a Dermacentor kullancsok esetében mintázott, szürkés (Ábra 3). Az ide tartozó hazai fajok gyakran élősködnek kutyákon, a köznyelvben ezért kutyakullancsnak is nevezik. Sok más kórokozó mellett hordozhatják a hírhedt Babesiákat – ide tartozik a Babesia canis, a kutyák babéziózisáért felelős egysejtű – viszont a Lyme-kórt okozó baktériumok terjesztésében nincs szerepük (Estrada-Peña et al., 2018).
Kevesen tudják, de van télen aktív kullancsfajunk is. Az Alloceraea inermis faj példányaival leggyakrabban erdőkben találkozhatunk késő ősztől kora tavaszig. A különleges aktivitási mintázatuknak hála gyakran nevezik téli kullancsnak is – ez olyannyira találó név, hogy még a 10–20 centi magas hóból kilógó fűszálak végein is elcsíphetjük őket, miközben az elhaladó potenciális gazdaállatokra várakoznak. A faj példányai emberen ritkán élősködnek, a múltban talán ezért sem irányult rájuk komolyabb tudományos figyelem. Számos kórokozót terjeszthetnek, ám ezek túlnyomó többségénél nincs tudomásunk arról, hogy komoly megbetegedést okoznának (Ábra 2) (Szabó et al., 2026).

Az őshonos fajok mellett megfordulhatnak az országban olyan kullancsok is, amelyek az eredeti élőhelyükről vándormadarak, vadállatok vagy akár hazaérkező turisták segítségével jutnak el hozzánk. Ilyenek például a Hyalomma fajok, amelyek a Földközi-tenger mentén, Afrikában és Ázsia déli részén tekinthetők őshonosnak, az ottani forró, száraz időjárási viszonyokhoz alkalmazkodtak. Az ide tartozó fajok jóval nagyobbak a hazai kullancsfajoknál, pajzsuk egyszínű, sötét, lábaik jellegzetesen sávozottak. Mozgásuk gyors, a kiszemelt gazdaállatot aktívan követik (Ábra 3). Valószínűleg évszázadok óta rendszeresen jutnak el Magyarországra, de a hazai körülmények sokáig nem kedveztek a megtelepedésüknek.
Az éghajlatváltozással járó egyre melegebb őszi és téli időjárás viszont ezt is felülírja. Azzal, hogy egyre ritkábbak a tartós őszi fagyok, nagyobb eséllyel élnek túl a potyautasként ideérkező, ekkor épp frissen átvedlett, még sérülékeny Hyalommák.
Ezek a túlélők alkalomadtán képesek lehetnek itt szaporodni, tojásokat rakni és megkezdeni egy új életciklust, immár bennszülöttként (Estrada-Peña et al., 2021; Földvári et al., 2022). Ehhez hasonló folyamatok lezajlanak sok más fajnál is, ám a Hyalomma kullancsokra érdemes mégis különösen figyelni, képesek ugyanis hordozni a krími-kongói vérzéses láz (KKVL) vírusát. Ez a megbetegedés leginkább a magas halálozási aránya miatt hírhedt, amely akár a 30%-ot is elérheti. Hatékony és univerzális gyógymód egyelőre nem érhető el, a felépülés leginkább folyadékpótlással, a beteg szervezetének támogatásával érhető el. A megbetegedés gócpontokat alkotva bukkan fel, leggyakrabban állattartásban dolgozók, vágóhídi munkások körében, akik, amennyiben kialakul a megbetegedés, gyakran fertőzik meg az őket ellátó családtagokat, kórházi dolgozókat. Az érintettek pontos számát nehéz megbecsülni, mivel a tünetmentes vagy enyhe lefolyású esetek általában nem kerülnek be a statisztikákba, de nagyjából évi 10000–15000 esettel számolhatunk (Bente et al., 2013; Frank et al., 2024).
A vírus nyomait már Magyarországon is megtalálták. Ezt legkönnyebben a kórokozó ellen termelődő ellenanyag szűrésével lehet vizsgálni, ezek ugyanis jóval tovább fennmaradnak a fertőzött állat szervezetében, mint maga a vírus (a megbetegedés szerencsére az állatokban nem alakul ki). Ezzel a módszerrel már észlelték a vírus nyomait hazai szarvasmarhákban, juhokban, nyulakban, valamint anonim véradók vérében is (Deézsi-Magyar et al., 2024; Földes et al., 2019; Magyar et al., 2021; Németh et al., 2013).

Magyarországi megbetegedésről szerencsére még nem tudunk, viszont mivel feltételezhetően jelen van a krími-kongói vérzéses láz vírusa, és az ezt terjeszteni képes Hyalomma kullancsok hazai megtelepedésének is egyre inkább kedvezőek a körülmények, egyre kevésbé tűnik elképzelhetetlennek a betegség megjelenése. A vírus hazai kimutatása és szűrése mellett érdemes az azt terjesztő kullancsfajok monitorozása is.
Erre a célra jött létre 2021-ben a Kullancsfigyelő program (www.kullancsfigyelo.hu), amely a lakosság bevonásával vizsgálja a csoport hazai jelenlétét.
2025 végéig a programon keresztül összesen 29 Hyalomma bejelentés érkezett, a beküldött és molekuláris módszerekkel megvizsgált egyedek nem hordozták a krími-kongói vérzéses láz vírusát. Kimutatható volt viszont egy közeli rokon jelenléte – a Volzhskoe névre keresztelt vírusról még nem tudunk sokat, eddig csak néhány alkalommal mutatták ki a világon (Földvári et al., 2022, 2024).
A Kullancsfigyelő program továbbra is aktív és várja a bejelentéseket az esetlegesen felbukkanó, szokatlan kullancsokról – ráadásul 2025 áprilisától a gyanús találatok már a PragmaTick mobilalkalmazáson keresztül is bejelenthetőek néhány kattintással. Ezek a bejelentések nagyban segítik a kutatók munkáját, akik aztán az eredményeket értékelve és összefoglalva visszajelzést és tájékoztatást tudnak nyújtani a lakosságnak és a döntéshozóknak.
Az előző bekezdések alapján talán látható, hogy milyen összetett a kullancsok világa. Minden szín-, forma- és viselkedésbeli különbség ellenére viszont van néhány olyan alapvető szabály, amelyeknél nyugodtan általánosíthatunk:
A bőrbe fúródott kullancsot minél hamarabb távolítjuk el, annál inkább csökkenthető a valószínűsége, hogy kórokozók jutnak át a szervezetünkbe.
Az eltávolításhoz nem szükséges speciális eszköz, egy egyszerű csipesszel (csipesz híján akár körömmel) fogjuk meg az állatot minél közelebb a bőrhöz, és egy határozott mozdulattal húzzuk ki.
A különféle kullancsriasztó szerek, bár sokszor hatékonyak, nem adnak 100%-os védelmet, így a legjobb védekezés a testfelület alapos átnézése marad. Itt például az apró lárvák esetében segíthet egy zseblámpa: az állat testfelületén megcsillan a fény, így könnyebb észrevenni.
És végül: ha szokatlan, gyors mozgású, sávozott lábú kullancsot találunk, jelentsük be a www.kullancsfigyelo.hu oldalon, vagy a PragmaTick applikáción keresztül!
Felhasznált irodalom:
Apanaskevich, D. A., Oliver, J. H., Sonenshine, D. E., & Roe, R. M. (2014). Life cycles and natural history of ticks. Biology of Ticks, 1, 59–73.
Bente, D. A., Forrester, N. L., Watts, D. M., McAuley, A. J., Whitehouse, C. A., & Bray, M. (2013). Crimean-Congo hemorrhagic fever: History, epidemiology, pathogenesis, clinical syndrome and genetic diversity. Antiviral Research, 100(1), 159–189. https://doi.org/10.1016/j.antiviral.2013.07.006
Deézsi-Magyar, N., Dénes, B., Novák, B., Zsidei, G., Déri, D., Henczkó, J., Pályi, B., & Kis, Z. (2024). First Broad-Range Serological Survey of Crimean–Congo Hemorrhagic Fever among Hungarian Livestock. Viruses, 16(6), 875. https://doi.org/10.3390/v16060875
Estrada-Peña, A., D’Amico, G., & Fernández-Ruiz, N. (2021). Modelling the potential spread of Hyalomma marginatum ticks in Europe by migratory birds. International Journal for Parasitology, 51(1), 1–11. https://doi.org/10.1016/j.ijpara.2020.08.004
Estrada-Peña, A., Mihalca, A. D., & Petney, T. N. (2018). Ticks of Europe and North Africa: A Guide to Species Identification. Springer International Publishing AG. https://doi.org/10.1007/978-3-319-63760-0
Földes, F., Madai, M., Németh, V., Zana, B., Papp, H., Kemenesi, G., Bock-Marquette, I., Horváth, G., Herczeg, R., & Jakab, F. (2019). Serologic survey of the Crimean-Congo haemorrhagic fever virus infection among wild rodents in Hungary. Ticks and Tick-Borne Diseases, 10(6), 101258. https://doi.org/10.1016/j.ttbdis.2019.07.002
Földvári, G., Szabó, É., Tóth, G. E., Lanszki, Z., Zana, B., Varga, Z., & Kemenesi, G. (2022). Emergence of Hyalomma marginatum and Hyalomma rufipes adults revealed by citizen science tick monitoring in Hungary. Transboundary and Emerging Diseases, 69(5), e2240–e2248. https://doi.org/10.1111/tbed.14563
Földvári, G., Tauber, Z., Tóth, G. E., Cadar, D., Bialonski, A., Horváth, B., Szabó, É., Lanszki, Z., Zana, B., Varga, Z., Földes, F., & Kemenesi, G. (2024). Genomic characterization of Volzhskoe tick virus (Bunyaviricetes) from a Hyalomma marginatum tick, Hungary. Scientific Reports, 14(1), 18945. https://doi.org/10.1038/s41598-024-69776-8
Frank, M. G., Weaver, G., & Raabe, V. (2024). Crimean-Congo Hemorrhagic Fever Virus for Clinicians—Diagnosis, Clinical Management, and Therapeutics—Volume 30, Number 5—May 2024—Emerging Infectious Diseases journal—CDC. https://doi.org/10.3201/eid3005.231648
Hornok, S., Kováts, D., Horváth, G., Kontschán, J., & Farkas, R. (2020). Checklist of the hard tick (Acari: Ixodidae) fauna of Hungary with emphasis on host-associations and the emergence of Rhipicephalus sanguineus. Experimental and Applied Acarology, 80(3), 311–328. https://doi.org/10.1007/s10493-019-00461-6
Kahl, O., & Gray, J. S. (2023). The biology of Ixodes ricinus with emphasis on its ecology. Ticks and Tick-Borne Diseases, 14(2), 102114. https://doi.org/10.1016/j.ttbdis.2022.102114
Magyar, N., Kis, Z., Barabás, É., Nagy, A., Henczkó, J., Damjanova, I., Takács, M., & Pályi, B. (2021). New geographical area on the map of Crimean-Congo hemorrhagic fever virus: First serological evidence in the Hungarian population. Ticks and Tick-Borne Diseases, 12(1), 101555. https://doi.org/10.1016/j.ttbdis.2020.101555
Németh, V., Oldal, M., Egyed, L., Gyuranecz, M., Erdélyi, K., Kvell, K., Kalvatchev, N., Zeller, H., Bányai, K., & Jakab, F. (2013). Serologic Evidence of Crimean-Congo Hemorrhagic Fever Virus Infection in Hungary. Vector-Borne and Zoonotic Diseases, 13(4), 270–272. https://doi.org/10.1089/vbz.2012.1011
Szabó, É. S., Ruivo, M., Köves, D. A., Miklós, M., Kulin, F., Wijnveld, M., & Földvári, G. (2026). Pathogen diversity of the neglected winter tick Alloceraea inermis in Hungary. Current Research in Parasitology & Vector-Borne Diseases, 9, 100389. https://doi.org/10.1016/j.crpvbd.2026.100389



