🍎 Ehető Város koncepció, avagy „pálinka fát” az árokpartra?
Konzervatív kertművelés II.
Bezzeg régen minden jobb volt! - Halljuk gyakran szüleink korosztályától a végtelenségig koptatott frázist. Ugyan a legtöbb generáció úgy éli meg, hogy az utánuk következők nem tudják, mi az az élet, és ha rajtuk múlik, akkor elveszik a civilizáció, az apokalipszis továbbra sem jött el.
Változások azonban mindig vannak. Ezeket fontos megvizsgálni és értékelni, ugyanis mint fiatal generáció, fontos elismerni az ősök eredményeit. Ugyanakkor ezeket óhatatlanul tovább kell fejleszteni. A magyar társadalom alapvetően a történelem során agrár jellegű volt. A trianoni békediktátumot követően nagyjából ez az egy jellege maradt meg igazán. A lakosság, ha volt némi földje, azt megművelte, háztájit termelt rajta. Ezt a rendszerváltás utáni nihil változtatta meg. A vidéki lakosság elvesztette kapcsolatát a földdel, és ma egy alacsonyabb infrastrukturális körülmények között lévő, városias jellegű, urbanizálódott életet él. A vidéki kertek megműveletlenek, jobb esetben tujasorral, kocsibeállóval és zöld gyeppel tarkítottak. Ezen körülmények között alig meglepő, hogy a kereskedők szezonban is több ezer forintért adják a gyümölcs kilóját, amit az „öngyarmatosító” vidéki lakosság meg is vesz, ha van rá pénze.
Az embernek számtalanszor olyan érzése támad, hogy Nyugaton újra feltalálják a spanyolviaszt. Ha bárki beírja a legnagyobb videómegosztó portálra, hogy ehető város (edible city), láthatja, ahogy naiv tekintetű britek elvarázsolva mesélnek, milyen jó élmény, amikor úton-útfélen lehet gyümölcsöket csemegézni. Ez régen általános jelenség volt, nem meglepő, hogy erről szüleink is így szoktak referálni. Kevés büszkébb pillanat van annál, amikor a 3-4 éve elültetett gyümölcsfánkról leszedhetjük az első gyümölcsöket, és megehetjük azokat. Ez azonban manapság, az agrártudás hiánya miatt, egyáltalán nem olyan egyszerű dolog. Ahhoz, hogy biztosan siker koronázza a próbálkozásunkat, érdemes némiképp utánaolvasni a dolgoknak.
Ha zöldséggel próbálkozunk, az kisebb kockázatokat rejt magában, mivel rövidebb tenyészidővel rendelkeznek. A hónapos retek teljes tenyészideje a vetéstől a szedésig mindössze 1-1,5 hónap. A gyümölcsök, a szamócát leszámítva, mint hosszú távú termelési eszközök, kicsit megváratják a tulajdonost. A legfontosabb az, hogy megértsük a nagyüzemi és a kiskerti logika közti különbségeket. Minden gyümölcsfaj (pl. alma) esetében a nagyüzemi fajtáknál (pl.: ’Gála’, ’Golden delicious’,’Fuji’, ’Jonatán’ stb.) az elsődleges szempont az, hogy a gyümölcse tetszetős, finom és piacos legyen. Egyszóval, hogy a vásárló minél inkább meg akarja venni. A piac, vagyis a kereslet szabályozza alapvetően a termelést, nem pedig a kínálat, vagyis az adottságok. A termesztési feltételek másodlagosak.
Ez okozza azt, hogy pl. az alma esetében, habár becslések szerint majdnem 7500 fajtát ismerünk, ebből csak 10 adja a világ almafogyasztásának 70-80%-át.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO álláspontja szerint az agrobiodiverzitás az élelmezésbiztonság, az éghajlati alkalmazkodás és a fenntartható mezőgazdaság alapköve. Így kertünkben is érdemes törekedni rá, no nemcsak azért, mert valami NGO (non-governmental organization) kénye-kedvét kéne kiszolgálni, hanem mert igenis mérhető előnyünk származhat belőle.
Kiskertekben a gyümölcs küllemével megengedőbbek vagyunk, azonban, mivel szerves kapcsolatot ápolunk a gyümölcsünkkel, felmerül, hogy szeretnénk kevesebbet permetezni, vegyszermentesebb gyümölcsöt fogyasztani. Erre nemcsak egészségügyi okokból jutunk, hanem üzemszervezési szempontok mentén is. Ha az ember véletlenül növényorvosként dolgozik, a ledolgozott 8-12 óra után hazaérve, a legkevésbé vágyik arra, hogy károsítókat keressen és permetezzen le, hiányos vegyvédelmi öltözékben. Mondani sem kell, hogy egy átlag irodai dolgozó erre még kevésbé hajlamos. A szocializmus vegyszerorientált képviselői már rég elhajóztak az utolsó tündehajókkal a Kárpát-medencéből.
Szerencsére van megoldás. Az alap a jó környezeti adottság. Ezzel csak szűken érdemes kiskerti körülmények között foglalkozni, mivel az ingatlan megvételekor annak talaja, fekvése, talajvízszintje, benapozottsága, meglévő növényzete stb. messze nem számítanak annyira, mint az ára, területe, közművesítettsége, kapcsolódó közlekedése. Ha megvan az ingatlan, magunkban vagy segítséggel mérjük fel annak tulajdonságait, és ahhoz igazítsuk a kiválasztott gyümölcsfajok listáját. Itt az alapvető ökölszabályokat érdemes betartani, mint például, hogy fagyzugos helyre, ahol rendszeresek a kései fagyok, ne telepítsünk melegigényes, korán virágzó, érzékeny fajokat, fajtákat. Ilyen például a kajszibarack is, mivel az esetek nagy százalékában nem fogunk róla termést szedni.
Fontos megjegyezni, hogy Magyarországon azok a gyümölcsök, amelyek géncentruma itt, vagy a közvetlen közelben található, gyakran nagyobb termésbiztonsággal termeszthetőek. Ezek a fajok jobban tudtak alkalmazkodni az itteni körülményekhez, mint egzotikusnak számító társaik. Ilyenek pl. a meggy, a cseresznye, az alma, körte, naspolya, birs, a bogyósok közül a ribizli és a szeder. Ezekre jellemző, hogy vad rokonaikkal az erdőben jártunkban-keltünkben összefuthatunk.
Ezenkívül azt sem szabad elfelejteni, hogy egy adott kiválasztott faj esetében a termesztett fajták merőben eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek. Hasonlóan az emberekhez, a növények sem ugyanolyanok.
A különbség csupán az, hogy a jobb növényegyedek klónozását nem tiltja semmiféle törvény, így a jó genetika megőrizhető.
Ezt nevezzük oltásnak, dugványozásnak, vagyis ivartalan szaporításnak. Egy-egy fajta között nemcsak külsőre lehetnek eltérések, hanem az igényeikben, termesztési tulajdonságaikban is. Abiotikus (környezeti) tényezők esetén, ha például a kajszibarackra gondolunk, eszünkbe jut, hogy az utóbbi 6-8 évben tavasszal a kései fagyok rendszeresen veszélyeztetik. Viszonylag gyors utánaolvasással meg lehet találni, hogy habár a ’Ceglédi óriás’ kajszinak nagyon tetszetős, piacos a neve, azonban ez a fajta virágzik az egyik legkorábban, így a fagyoknak jobban ki vannak téve a friss, lédús virágai, mint mondjuk egy ’Bergeron’-nak, amely azonos körülmények között akár 1-1,5 héttel később kezd bele a virágzásba.
Az utóbbi években a cseresznyefáknál egyre erősödik kiskerti körülmények között a bibeabláció jelensége is. Ez abban nyilvánul meg, hogy habár kivirágzik a fa, a bibe elhalt, csökevényes, nyálkás. Női ivarszerv nélkül viszont nincs gyümölcs se. Ha egy fajtát kellene említenie a magyar átlagfogyasztóknak, az nagy valószínűséggel a ’Germesdorfi’ fajtakörből kerülne ki.
Az olyan nagy szemű, tetszetős, ízletes termést nevelők, mint a ’Germesdorfi 3’, ’Hedelfingeni Óriás’ különösen érzékenyek a kora tavaszi hideg időszakokra. Főleg fehérbimbós állapottól kezdve, illetve a nyári termésérés utáni száraz időszakokra. Ennek oka, hogy ekkor alakítja ki a jövő évi termőrügyeit. Mondanom sem kell, hogy a kései fagyok mellett a nyári aszály az, amire az elmúlt években egészen gyakran lehetett számítani.
A korán termő fajták kevésbé érzékenyek erre. Ezenkívül a korai érésű fajták esetében a cseresznyelégy gyakran még pete vagy fejletlen lárva formájában van jelen a gyümölcsben, így annak elfogyasztása alig tűnik fel. A gyakorlatban az olyan fajták, mint például a ’Biggerau burlat’, ’Van’, vagy a ’Szomolyai fekete’ jó termőhelyen, gyakorlatilag évi 1 lemosó permetezéssel nagy biztonságban megtermelhető. Persze előfordulnak olyan hidegek, mint 2025-ben, amikor még ezeken is csökkent termés volt leszedhető, azonban a nagy szemű fajtáknál házikertben többet tudunk szedni róluk, az biztos.
Biotikus, vagyis élő szervezetek okozta stresszre jó, letesztelt példákat lehet találni meggyfák körében. A kertészeti áruházakba tévedő vásárló gyakran kiszúrja magának az ’Érdi bőtermő’ fajtát. Nem is csoda ilyen marketing névvel. A gyakorlatban azonban ez a fajta igen érzékeny a virágfertőző és ágelhalást okozó moníliával szemben. Évi 4 virágzásban végzett permetezés ad ellene védelmet. Ezt az ember gyakran fél elvégezni, ami nem feltétlenül baj, hiszen ha rosszul végzi azt (túl tömény oldat, rovarölő komponens rossz keverése), igen nagy gondokat okozhat. Kiskertben mennyivel egyszerűbb kivédeni ezt megfelelő fajtaválasztással.
A magyar tájfajták között a ’Csengődi’ fajtakör monilinia ellenállóként van hirdetve. A tényleges rezisztencia gyakran nem 100%-os, hanem inkább csak egy fokozott védelmet jelent.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ezek a fajták csak nagyon fertőzésnyomásos években fertőződhetnek meg.
Illetve az átlagos években 1x virágvédelem már megfelelő kezelést jelenthet. Így az olyan régebbi fajtáknál, mint a ’Csengődi’, ’Cigánymeggy’ klónok, ’Újfehértói fürtös’, a bolti meggyhez képest 50-66%-kal kevesebbet kell permetezni, ami, lássuk be, nem kis mennyiség.
Ezek a tájfajták akkor alakultak ki, amikor még nem volt nagyüzemi növényvédelem, és modern kemikáliák sem álltak rendelkezésre. A magyaroszági Tündérkertek mozgalom, élén Kovács Gyulával, ezen magyar vonatkozású fajták gyűjtését és terjesztését tűzte ki céljául. Ezen fajtákat, ha megbízható oltóvesszőhöz jutunk, magunk is egyszerűen szaporíthatjuk, igaz, virológiai szempontból ez a kocaszaporítás megkérdőjelezhető lehet.
Újabb trend a tájfajták mellett a rezisztens fajták megjelenése és elterjedése (pl.: alma: ’Florina’). Ezek a modern nemesítés eredményei, amelyek gyakran ilyen régi alapanyagokból indulnak ki. Előnyük, hogy keresztezik a tájfajták ellenállóságát a modern fajták megbízható termésmennyiségével, tetszetős küllemével. Ha otthonra, vagy az előkertben az árokpartra másokkal is megosztva gyümölcsfát ültetünk, magunkat és a környezetet kímélve lehetőleg ilyen fajtát ültessünk, ugyanis kiskertekben mindenképp övék a jövő, ha egyszer majd a nemesbítés fokozódik és a kereskedelem is le tudja ezt reagálni. Mert ameddig a ’Jonatánt’ keressük a zöldségpultban és a kertészetben is, addig az egész veszett fejsze nyele.
 | A guest post by
|