Bezzeg régen minden jobb volt! - Halljuk gyakran szüleink korosztályától a végtelenségig koptatott frázist. Ugyan a legtöbb generáció úgy éli meg, hogy az utánuk következők nem tudják, mi az az élet, és ha rajtuk múlik, akkor elveszik a civilizáció, az apokalipszis továbbra sem jött el.
Változások azonban mindig vannak. Ezeket fontos megvizsgálni és értékelni, ugyanis mint fiatal generáció, fontos elismerni az ősök eredményeit. Ugyanakkor ezeket óhatatlanul tovább kell fejleszteni. A magyar társadalom alapvetően a történelem során agrár jellegű volt. A trianoni békediktátumot követően nagyjából ez az egy jellege maradt meg igazán. A lakosság, ha volt némi földje, azt megművelte, háztájit termelt rajta. Ezt a rendszerváltás utáni nihil változtatta meg. A vidéki lakosság elvesztette kapcsolatát a földdel, és ma egy alacsonyabb infrastrukturális körülmények között lévő, városias jellegű, urbanizálódott életet él. A vidéki kertek megműveletlenek, jobb esetben tujasorral, kocsibeállóval és zöld gyeppel tarkítottak. Ezen körülmények között alig meglepő, hogy a kereskedők szezonban is több ezer forintért adják a gyümölcs kilóját, amit az „öngyarmatosító” vidéki lakosság meg is vesz, ha van rá pénze.
Az embernek számtalanszor olyan érzése támad, hogy Nyugaton újra feltalálják a spanyolviaszt. Ha bárki beírja a legnagyobb videómegosztó portálra, hogy ehető város (edible city), láthatja, ahogy naiv tekintetű britek elvarázsolva mesélnek, milyen jó élmény, amikor úton-útfélen lehet gyümölcsöket csemegézni. Ez régen általános jelenség volt, nem meglepő, hogy erről szüleink is így szoktak referálni. Kevés büszkébb pillanat van annál, amikor a 3-4 éve elültetett gyümölcsfánkról leszedhetjük az első gyümölcsöket, és megehetjük azokat. Ez azonban manapság, az agrártudás hiánya miatt, egyáltalán nem olyan egyszerű dolog. Ahhoz, hogy biztosan siker koronázza a próbálkozásunkat, érdemes némiképp utánaolvasni a dolgoknak.
