Az alma újabb növényvédelmi kihívásai
🍎 Idén sem lettünk cider nagyhatalom
Az alma minden kétséget kizáróan a mérsékelt égövi országok legjelentősebb gyümölcstermője, természetesen hazánkban is a legnagyobb felületen termesztett, és messze a legnagyobb termésmennyiségű faj, mely köré jó adag folklór és romantika is rakódott. Sajnos a hazai termesztési helyzet messze nem ilyen rózsás: az alma termőterülete a KSH adatai szerint 2013 és 2021 között mintegy negyedével csökkent.
Szerencsére a termésmennyiségben nem mutatkozott ilyen mértékű visszaesés, ami remélhetőleg összefüggésben van a hazai termesztési gyakorlat korszerűsödésével, bár az igazán modern, korszerű technológiák (például jégháló alatti termelés, megfelelő vízutánpótlás) használata még mindig nem igazán elterjedt. Az alma környezeti hatásoknak való kitettségét jól jelzik az éves termésmennyiség alakulásában jelentkező nagy hullámok: a jó és a rossz hozamú évek között akár 50%-os eltérés is lehetséges.
Bár Magyarország az almatermesztés szempontjából kiemelkedően kedvező klimatikus jellemzőkkel bír (persze az más kérdés, hogy még meddig), mivel a tenyészidőszak hőmérsékleti tulajdonságai egyaránt kedveznek a savak és szénhidrátok képződésének, vagyis a magyar alma – természetesen fajtától függően –se nem egyoldalúan édes (ez a mediterrán termőhelyekre jellemző), se nem egyoldalúan savas (ez az északi termőkörzetekre jellemző), íz- és illatanyagokban gazdag, ezen felül általában a talajadottságok is kedvezőek.
Ez a cikk azért lehetett most free, mert egy szponzor szeretné eljuttatni hozzád az üzenetét!
3 hét múlva újra együtt a hazai agrárszakma Siófokon a Portfolio Agrárszektor 2025 konferencián!
30+ kiemelt téma, 40+ óra szakmai program, 3 nap szakma, élmény, networking
Amikről biztosan szó lesz:
az uniós Közös Agrárpolitika újabb reformtervei
a vidékfejlesztési pályázatok támogatási kifizetései és ellenőrzési kritériumai, újabb pályázati kiírások
az agrárgazdasági vállalkozások támogatáshoz jutási lehetőségei
a 2025-ös év agrárgazdasági eredményei, tapasztalatai és tanulságai
a magyar agrárgazdaság közép- és hossz távú perspektívái, kitörési lehetőségei
a legjobb befektetési lehetőségek a magyar agráriumban, beruházási célok és támogatások az agrárgazdaság finanszírozási helyzete, banki kondíciók, új hiteltermékek
költségviszonyok, felvásárlási árak és jövedelmezőségi helyzet az állattenyésztési ágazatokban
az állategészségügyi járványhelyzetek agrárgazdasági következményei, hatósági
intézkedések a versenyképes takarmányozás legfontosabb kritériumai, takarmányipari termékfejlesztések
A szponzor a Parasztvakítás tartalomszerkesztési irányelveit elfogadva a cikk tartalmi és szakmai részéhez nem nyúlt, így támogatásával hozzájárult ahhoz, hogy ez a hiteles szakmai anyag szélesebb körben teremtsen értéket az olvasóknak.
Köszönjük!
A termesztés lehetőségeit és gazdaságosságát ugyanakkor erősen korlátozza az olcsó kelet-európai import generálta árverseny, a nagy beruházási és munkaerőköltség, valamint, sajnos egyre inkább az elemi károk, melyek hatása a jövőben vélhetően még erősebbé válik majd. Bár termőév és termőév között továbbra is nagy különbségek mutatkoznak, az elmúlt nagyjából másfél évtizedben néhány új, a termelés sikerességét alapvetően meghatározó élettani és növényvédelmi probléma egyre inkább trendszerűen jelentkezik, melyek gyors alkalmazkodásra és a régi, egykor jól bevált technológiák felülírására kényszerítik a gazdákat, de akár a kiskerti hobbitermesztőket is. Jelen cikkemben ezekből szedtem össze egy csokorra valót.
Abiotikus hatások
Enyhe tél után jeges tavasz…
Magyarország éghajlatára mindig is jellemző volt a nagy változékonyság, ami különösen a téli félévben jellemző – vagyis régen is váltakoztak egymással a fagyos és enyhe telek. A 2000-es évek közepe óta azonban az évszak időjárása drasztikusan megváltozott, aminek számos termesztéstechnológiai és növényvédelmi vonatkozása is van.
A klímaváltozás korában a négy évszak közül hazánkban érdekes módon az ősz időjárása változott a legkevésbé, bár a gyakran hosszúra nyúló indián nyár és a megkésett első fagyok következtében az alma vegetációjának időszaka is kitolódott: nem ritka, hogy még novemberben is zöld lomb van a fákon (idén ez pont nem volt igaz, mert néhány október eleji fagyos éjszaka a legtöbb régióban „lekapta” az alma lombozatát). A trendnek van pozitív hozadéka is, ugyanis a vesszők így biztosan kellőképpen beérnek a tél előtt, a megkésett lombhullás azonban kedvez a károsítók áttelelésének, valamint gátolja az őszi lemosó permetezések időben történő elvégzését is.
Az elmúlt nagyjából 20 évben jellemző, enyhe és változatos csapadékeloszlású telek okát hazánktól távol, az északi sarkvidék környékén kell keresnünk. A klímaváltozást megelőzően a sarkvidék felett ugyanis a minden ősszel kialakuló Északi Sarki Örvény (Polar Vortex, egy nagy sztratoszferikus ciklon) a tél első felében rendre elgyengült, és az addig akkumulálódott hideg levegő lehatolt a kontinensre, ahol a mediterrán ciklonokkal ütközve hideg és havas időjárást okozott. Az utóbbi években azonban az örvény jellemzően stabil marad a tél folyamán, ami Magyarország területén déli áramlást okoz (ennek köszönhető az enyhe tél), majd, amikor tavasszal végül elgyengül, a sarkvidéki hideg lezúdul délre, és komoly fagykárokat okoz.
Az enyhe tél és jellemzően meleg március fő negatív hozadéka a károsító szervezetek jobb túlélési aránya, így súlyosabb következő évi kártétele, valamint a növények kényszernyugalmának megzavarása, ami fokozhatja a kora tavaszi fagyérzékenységet. Sokkal jelentősebb azonban az áprilisi kihűlési (ritkábban szállított) fagyok okozta kár: a kései virágzásának köszönhetően jó fagytűrőnek ismert almát napjainkban már szinte minden évben éri valamilyen mértékű fagykár (sokszor még a virágok kinyílása előtt, az éppen feslő rügyekben), azonban az enyhén fagyos, vagy a fagymentes de hideg éjszakák is okozhatnak tüneteket almán, például megfázás miatti fokozott gyümölcshullást a második és harmadik hullám idején, vagy éppen fagylécek megjelenését a termésen.
Az utóbbi években a hideg időjárás (gyakran sok csapadékkal párosulva) gyakran egészen május végéig kitartott, ami olyan károsítók jelentőségének drasztikus megnövekedését okozta, mint a korábban csak az óceáni éghajlaton jelentős szürke almalevéltetű (Dysaphis plantaginea), vagy a még csak éppen fejlődő gyümölcsökön megjelenő monilínia, melyet egy új, még virulensebb kórokozó, a Monilinia fructicola elterjedése is tovább fokozhatott. Ezeken felül a ventúriás varasodás (Venturia inaequalis) okozta kár is nagyon jelentős volt az utóbbi 4–5 hűvös tavaszt követően.
…majd trópusi nyár!
Az elmúlt két évtized nyarainak időjárása kisebb változékonyságot mutat: az évszak általában forró és száraz. Érdekes megfigyelni, hogy a 2025-ös nyarat mindenki hűvösnek érezte: valójában az évszak hőmérséklete átlagos-kicsivel átlag fölötti volt, azonban már annyira hozzászoktunk a trópusi jellegű nyarakhoz, hogy egy átlag közelire már rácsodálkozunk (lásd: változási vakság jelensége).
Mindenesetre az idei nyár is roppant száraz volt: a nyári csapadékhiány hazánkban az alma termesztésének egyik legnagyobb korlátozó tényezőjévé vált. Öntözés nélkül már sehol sem lehet gazdaságosan termeszteni, bár a légköri aszály okozta károk öntözött állományokban is jelentkezhetnek. Az almára korábban egyáltalán nem jellemző napégés szinte mindennapos jelenséggé vált, főként sötét fedőszínű fajtákon, én legutóbb a hagyományosan „hűvös” angol klímán is nagy felületen talákoztam vele – egyébként Dél-Anglia nyarai most nagyjából olyanok, mint Magyarország nyarai voltak a ’80-as éveket megelőzően. A napégés elleni védekezés nehéz: a gyümölcsöt a megfelelő fejlődés és színesedés miatt „kell, hogy lássa a Nap”, ugyanakkor a direkt napfény a hőhullámok idején roncsoló hatású.
A legjobb, de sajnos nagyon drága megoldás a jéghálós termesztés lenne, ami az árnyékoló hatás mellett tompítja a légköri aszály okozta károkat is. A talaj és a légtér vízhiánya csökkenti a növény vigorát, az új hajtásnövekményt és a termőrügy-berakódást, valamint fokozza a második és harmadik gyümölcshullás mértékét: ezt idén fokozottan tapasztalhatta mindenki, aki almás közelében járt. A forró és száraz nyári időjárás ezen felül kedvez az almalisztharmat (Podosphaera leucotricha) és a takácsatkák (Panonychus ulmi, Tetranychus urticae) fertőzésének is.
Biotikus hatások
Egy új levéltetű
Ha már belőle írtam a szakdolgozatomat és doktori értekezésemet, itt is szeretném megemlíteni a zöld gyöngyvessző levéltetűt (Aphis spiraecola), amely inváziós fajként nagyjából 50 éve terjed Európában, és elsősorban a Mediterráneum citrusültetvényeiben okoz hatalmas károkat. Szubtrópusi eredetű, de a mérsékelt égövön gazdacserés faj: hazánkban gyöngyvesszőn telel tojás alakban, és a harmadik-negyedik generáció migránsai repülnek át az almára május-júniusban. Első hazai megjelenésekor kisebb riadalmat okozott, azonban így húsz év távlatában szerencsére kijelenthető, hogy kártétele semmivel sem súlyosabb, mint az őshonos zöld almalevéltetűé (A. pomi), melytől szabad szemmel meg sem lehet különböztetni.
A várt tömeges gradáció is elmaradt: a begyűjtött zöld levéltetű kolóniákban az új faj aránya még a júniusi csúcs körül is nagyjából 20% közelében marad, augusztusra pedig gyakorlatilag eltűnik az ültetvényekből. Fontos azonban kiemelni, hogy életmódja eltér a zöld almalevéltetűétől, ezért a téli lemosó permetezés hatástalan ellene, valamint migrációja is hosszabb, így a zöld tetvek elleni védekezés finomhangolása mindenképpen szükségessé vált. Az új faj európai körülmények között szerencsére az USA-ban megfigyelt nagyobb növényvédőszer toleranciát sem mutatja (legalábbis egyelőre).
Egy régi-új ismerős: a nektriás kéregrák
A nektriás kéregrák (Neonectria ditissima) hazánkban korábban is előfordult, azonban nem tartozott a jelentős károsítók közé, olyannyira, hogy én a hatéves egyetemi tanulmányaim alatt érintőlegesen sem hallottam róla. Egy szuperintenzív almás telepítését követően fordultak hozzám azzal a kérdéssel, hogy mi okozhatja a frissen ültetett oltványok néhány centiméteres oldalelágazásainak tövében megjelenő, nagyméretű, száraz léziókat, melyek sok esetben a fácska egész törzsét átérték, így az ültetést féléven beül mindjárt pótlás is követte, nem kis anyagi veszteséget okozva a termelőnek.
Ismét Angliából kaptam segítséget, ottani kollégáim a kórképtünetek alapján beazonosították a Nyugat-Európában sokkal jelentősebb kórokozót: a tüneteket a nektriás kéregrák dárdán keresztül történő fertőzése okozta. Az elmúlt években hazánkban is egyre több helyen – többek között a saját kertünkben is – találkoztam a kórokozóval, ami vagy a már említett léziókat, vagy idős fás részekbe hatolva fekete rákos sebeket okoz. A krónikus fertőzés lassan terjed, de a károsított vázágak idővel legyengülnek és elhalnak, valamint gyorsan fertőzik az ültetvény többi egyedét is. A betegség hazánkban kevésbé kutatott, de fokozódó jelentősége miatt mindenképpen hasznos lenne a magyarországi körülmények között alkalmazható hatékony védekezési módok kidolgozása.
A bioalma esete a poloskákkal
Az alma azon kevés kultúrfaj egyike, melynek teljeskörű biológiai növényvédelme megoldott volt: a kártevők ellen vannak hatékony eljárások (levéltetvek ellen olajok és szappanok, molyok ellen baktérium- és víruskészítmények), míg a kórokozók elleni védelem megfelelő fajta- és termőhelyválasztással, valamint a réz-kén kombinációval jól megoldható. Ebbe a szinte idilli helyzetbe „rondított bele” a két új, inváziós poloskafaj (zöld vándorpoloska: Nezara viridula, ázsiai márványospoloska: Halyomorpha halys), melyek ellen még integrált termesztésben is nehézkes a védekezés, nemhogy bioban.
Bár a két faj tápnövényköre nagymértékben átfed (mindkettő szélsőségesen polifág), és almán okozott kárképtünetük is hasonló (a szívogatás helyén barnuló, mélyre hatoló elszíneződés, a hús íztelenné válik és gyorsabban romlik), a két faj közül mégis az utóbbi a veszélyesebb, mert ennek minden fejlődési stádiuma aktívan keresi a tápálékforrásokat, vagyis egy sikeres kezelést követően is pillantok alatt újra betelepül a környező növényzetről. Bár olyan súlyos gradációk, mint az első néhány évben, szerencsére már nem jellemzők, de a poloskakártétel így is komoly megoldandó növényvédelmi probléma az almatermelők előtt. Ökológiai termesztésben a fő gondot az jelenti, hogy az engedélyezett szerek vagy nem kellő hatékonyságúak:
például az azadiraktin csak a fiatal nimfák ellen és csak gyérítő hatással rendelkezik,
vagy nem illeszthetők a technológiába: például a piretrinek egyrészt hivatalosan csak a bimbólikasztó ellen engedélyezettek, másrészt széles hatásspektrumú hatóanyagcsoportként az ültetvény védelmét biztosító egész ökológiai hálózatot felborítják. ű
Az idegenhonos szamurájdarázs (Trissolcus japonicus), mely az ázsiai márványospoloska tojásparazitoidja, valamint az őshonos T. basalis, mely a zöld vándorpoloska tojásparazitoidja (utóbbi biopreparátumként vásárolható is) hazai megjelenése és elterjedése bíztató jelek a jövőre nézve, azonban az amerikai lepkekabóca (Metcalfa pruinosa) Neodryinus typhlocybae általi visszaszorításához hasonló mértékű folyamat a poloskák esetében egyelőre nem tapasztalható.
Felhasznált irodalom
Bariselli, M., Bugiani, R., & Maistrello, L. (2016). Distribution and damage caused by Halyomorpha halys in Italy. Eppo Bulletin, 46(2), 332–334.
Gutue, M., Dobrin, I., Ciochina, E., & Luchian, V. (2024). Incidence of Nezara viridula L. attack on some host plants. Scientific Papers. Series A. Agronomy, 67(2).
Kaakeh, W., Pfeiffer, D. G., & Marini, R. P. (1993). Effect of Aphis spiraecola and A. pomi (Homoptera: Aphididae) on the growth of young apple trees. Crop Protection, 12(2), 141–147.
Waugh, D. W., Sobel, A. H., & Polvani, L. M. (2017). What is the polar vortex and how does it influence weather?. Bulletin of the American Meteorological Society, 98(1), 37–44.
Weber, R. W. S. (2014). Biology and control of the apple canker fungus Neonectria ditissima (syn. N. galligena) from a Northwestern European perspective. Erwerbs-Obstbau, 56(3), 95–107.
 | A guest post by
|