Napjainkban a talaj degradációja világjelenségnek számít, ezért létfontosságú a talajmegújító, regeneratív talajművelési módszerek kutatása, amely a biológiai módszerek alkalmazására fektet hangsúlyt, és célja a talajszerkezet megóvása, vagy esetleg helyreállítása.
A regeneratív gazdálkodás fogalma már az 1980-as évek óta szélesebb körben terjed, és szerencsére napjainkban egyre ismertebb és nagyobb népszerűségnek örvend. Számos definíciója ismert, viszont a közös pontjuk az az irányelv, amelynek része a talajvédelem, vagyis:
Olyan technológiai elemek megválasztása, illetve azok kombinálása a termesztés során, amelyek a talaj szerkezetét, minőségét, termőképességét megóvják és javítják.
A regeneratív talajművelés egyik alapvető módszere a talajfelszín takarása, ami történhet szerves vagy szervetlen anyaggal. A legnépszerűbb szerves takaróanyagok a szalma, komposzt, lehullott falevelek, zöldtrágyanövények; az agroszövet mint szervetlen anyag, illetve egyre nagyobb jelentőséggel bír az élő takarónövények használata is. A talajtakarásnak számos hasznos tulajdonsága van, ugyanis csökkenti a talajhőmérsékletet, az eróziót, segít megőrizni a talaj nedvességtartalmát, továbbá a talaj fizikai és kémiai paramétereire is kedvező hatással van. Amellett, hogy serkenti a talaj tápanyagtartalmát, a növények gyökérfejlődésére, valamint a termés mennyiségére is pozitívan hat.
A talajtakarás növényvédelmi szempontból is jelentős: elnyomja egyes gyomnövények fejlődését, valamint csökkenhet a növényi kórokozók és kártevők száma, mivel (főleg a szerves) mulcsozás hatására hasznos ragadozók és antagonisták szaporodhatnak fel a területen.
A regeneratív talajművelés további fontos eleme a talaj bolygatásának elkerülése vagy minimalizálása. A talaj bolygatásának mellőzésével érvényesülni hagyjuk a talajban a természetes módon lejátszódó folyamatokat és a talajélet építő tevékenységét.
A különböző mezőgazdasági gyakorlatok talajéletre mért hatását legjobban indikátor szervezetek segítségével lehet felmérni. Indikátor szervezetnek nevezzük az olyan élőlényeket, melyek egyedszámukkal, biomasszájukkal, jelenlétükkel, vagy éppen hiányukkal gyorsan és látványosan tükrözik le a környezetük változásait, emellett pedig fontos, hogy hatékonyan kinyerhetőek és vizsgálhatóak legyenek. Ilyen szervezetek a fonálférgek és a földigiliszták.
A talajban megtalálható úgynevezett szabadon élő fonálférgek mikroszkopikus méretű gerinctelen állatok, melyek fontos szerepet töltenek be a talajélet különböző szintjein. Többek között javítják a talaj fizikai tulajdonságait, lebontóként és szabályozó szervezetekként is részt vesznek a tápanyag körforgásában. Emellett a fonálféreg-közösségek kiváló mutatói a talaj minőségének és egészségi állapotának. A fonálférgeket táplálkozásuk alapján öt fő csoportra tudjuk osztani:
növényi nedveket szívogatók (itt lehetnek gazdasági szempontból jelentős kártevők),
baktériumevők (lebontó szervezetek)
gombaevők (lebontó szervezetek),
ragadozók és
mindenevők.
Gyűjtésük és kinyerésük a talajból viszonylag egyszerű, azonban azonosításuk több szakértelmet és mikroszkópot kíván.
Egy négy évig tartó tartamkísérlet során arra kerestük a választ, hogy:
A vegyes avarral történő talajtakarás hogyan hat a talajban a fonálférgekre, különösképpen a kertészeti gyökérgubacs-fonálféregre.
