Mikorrhiza – a föld alatti hálózat
A gombák az anyagcsere és a szimbiózis magas művészetének legkiválóbb mesterei. Az arbuszkuláris mikorrhizák a legtöbb termesztett növény gyökerével képesek kapcsolatot kialakítani, legyen szó olyan fontos kultúrnövényekről is, mint a búza (Triticum aestivum), a kukorica (Zea mays) vagy a borsó (Pisum sativum).
Nekünk gimnáziumban még azt tanították, hogy csak a fenyők mikorrhizálnak, a zárvatermők mikorrhiza kapcsolatairól szemérmetesen hallgattak.
A gombafonalak a gyökértől nagyobb távolságra is képesek feltárni a foszfort, ezzel pedig olyan készletekhez is hozzáférnek, amelyek a gyökér számára elérhetetlenek lennének. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy foszforhiányos (vagy relatív foszforhiányos) talajban a mikorrhizáló növények előnyhöz jutnak a nem mikorrhizáló növényekkel szemben.
A gomba oldala: foszfor felkutatása és mobilizálása
A talajban a foszfor főként oldhatatlan formákban fordul elő, amelyek a gyökér számára közvetlenül nem hozzáférhetők. A gomba hifái messze túlterjednek a gyökérfelszínen, és olyan zónákból is képesek foszfort gyűjteni, ahova a növényi gyökér diffúzió révén már nem ér el. A felvett foszfor a gomba sejtszervecskéiben halmozódik fel, majd a hifákon keresztül a gyökér sejtjeibe szállítódik. Itt a gomba ún. arbuszkulumokat hoz létre – elágazó szerkezeteket, amelyek hatalmas felületet biztosítanak az anyagátadásra.
A mikorrhiza szó a mykósz (gomba) és a rhiza (gyökér) szavakból épül fel.
Hogy a mikorrhiza szóba mégis miért került be egy plusz “r” betű a szükségesen felül, abban nincsen tudományos konszenzus.
