Esettanulmány 1. - Tojáshéj-apokalipszis a biokankalinban

Egy kis önszabotázs

Három éve történt, hogy ökológiai szemléletű ültetvényünk mész utánpótlásának alternatív lehetőségei után kutakodva tudomásunkra jutott, hogy a közelben van egy tésztagyár. Itt minden nap nagy mennyiségű tojáshéj hulladék keletkezett, amely nem került mezőgazdasági, vagy ipari újrafelhasználásra. Tehát megsemmisítésre került. Tehát szemét volt.

Az itteni tojáshéj trágyázási célú felhasználása véleményünk szerint az ökológiai szemlélettel összeegyeztethető lett VOLNA. A tojáshéj egyszeri (tésztaipari) felhasználásának környezetszennyező és pazarló modelljével tudtunk VOLNA szakítani, amennyiben azt mésztartalmú talajjavító anyagként (újra)hasznosíthattuk VOLNA. A tojáshéj az élelmiszeripar egyik legnagyobb volumenű állati eredetű mellékterméke, amelynek mezőgazdasági újrahasznosítása nemcsak környezeti, hanem tápanyaggazdálkodási szempontból is figyelemre méltó. A tojáshéj 95–97%-ban kalcium-karbonátból (CaCO₃) áll, ezáltal alkalmas lehet savanyú talajok pH-jának semlegesítésére és a növények kalciumigényének kielégítésére - hosszú távon, mert a feltáródása bizony igen vontatott.

Ez mind kb. egybe is cseng az EU által is szorgalmazott körkörös gazdasági modellel és a zero waste törekvésekkel. Ráadásul a tojáshéj tárolására, elszállítására és annak megsemmisítésére fordított környezeti terhelés is lecsökkenne, ahogy a mi mészigényünk bányaipari kitermelésére, göngyölegezésére és szállítására fordított környezeti terhelés is.

Mindenki nyer. Szemetet hasznosítunk újra, a szemét tulajdonosának nem kell költséges és környezetterhelő módon megsemmisíteni a tojáshéjat, mi pedig az amúgy bányászati kitermeléssel előállított terméket tudtuk volna helyettesíteni vele. Nyer mindenki - legfőbbképpen Földanya.

Megkerestük ezzel az ökológiai tanusító szervezeteket is. Az egyetlen választ adták, amit igazából adhattak az EU-s szabályokkal összhangban: