☢️Célkeresztben a glifozát
☝️ Beszéljünk a biztonságról...
“Ludovic Maugé, az egykori kertépítő azt hitte, hogy hosszú évekig boldogan fog élni a franciaországi Bretagne partjainál, ahol riporterünk, Valérie Gauriat találkozott vele.
Az, hogy 30 éven át kapcsolatba került a glifozáttal, romba döntötte az álmait, és veszélybe sodorta az életét. Öt évvel ezelőtt B-sejtes limfómát diagnosztizáltak nála, a rák egy ritka formáját. A betegséget foglalkozási megbetegedésként ismerték el.” - írja az Euronews.
Korunk egyik lélekromboló rákfenéje a biztonság-fétis. Hogy miért rombolja a lelket? Azért, mert a “biztonság” azt az illúziót kelti, hogy következmények nélküli döntéseket hozhatunk, ez pedig nem a felelősségteljes döntéseket hozni képes, érett jellemek kifejlődését segíti.
A glifozát mizéria körüli kémiai, jogi és politikai ökoszisztémát Kökény Attila gazdagon kitárgyalja, különösebben nincs is mit hozzáfűzzek. A biztonság oldaláról azonban megvilágítanék néhány, talán valamennyire újszerűnek ható szempontot.
Fő a biztonság
Az emberi faj hosszú egyedfejlődése során nem a tápláléklánc csúcsán kezdte. Őseink sokkal inkább a ragadozók és a zsákmányállatok közötti szürke zónában mozogtak, ahol gyakran egyszerre vadásztak és menekültek. Mi mammutot ettünk, a kardfogú tigris meg minket.
Ez az évmilliós tapasztalat beleégett az idegrendszerünkbe: agyunk működésének egyik alapja a „zsákmánymentalitás”. Ez nemcsak arról szól, hogy érzékeljük a környezetünk veszélyeit, hanem arról is, hogy állandóan figyelünk, gyanakszunk, a feszültség állapotában tartjuk magunkat. Evolúciós szempontból ez praktikus: aki meglátta az alig észrevehető neszből a ragadozót, az több eséllyel élt túl, mint aki naiv bizalommal sétált a bozót mellett.
Ez a ősi program ma is ott fut bennünk, csak éppen már nem a kardfogú tigris árnyékát keressük, hanem a sötét utcában felbukkanó idegent. Tudatunk szó szerint mindenhová „kivetíti” ezt a programot: a magányba, a múlt hibáiba, a jövő kifürkészhetetlenségébe, a vallásos és babonás hiedelmeinkbe. Valaki mindig figyel: legyen az Isten, a Nagytestvér vagy a Felettes Én.
A biztonság paradoxon
A biztonság keresése a félelem érzésére adott válasz, amely kiváló lehetőséget nyújt a halálkufároknak. Mikor néztél utoljára tévéhíradót? Gondolkodtál már rajta, hogy ugyan mi közöd van neked ahhoz, hogy 300 kilóméterrel arrébb ki, milyen válogatott szörnyűséget követett el az anyja, a testvére vagy a lánya ellen? Ezzel a hatóságok feladata foglalkozni. Közéleti relevanciája nincsen, segíteni nem tudok. Miért kell engem erről tájékoztatni?
A válasz a következő: a félelem általánosságban pozitív hatással van a fogyasztói attitűdre, szándékra és viselkedésre.
Vagyis a cél nem a te tájékoztatásod, hanem az, hogy két reklámblokk között a rémhíradóval megfelelő érzelmi hangulatba hozzanak a vásárláshoz, átvitt értelemben esetleg valamilyen újfajta hiedelem, termékelőny vagy politikai narratíva befogadásához.
És ez csak egy eset, amikor a biztonság keresése nagyobb bajba kever, mint amilyenben eredetileg is voltál!
Lehet még biztonságosabb?
A személyautó vezetése veszélyes üzem. Ezzel mindenki tisztában van, ezt a tébolyt pedig némiképp elviselhetővé kell tegyük saját magunk számára - hiszen mégiscsak mezei polgárok 1,5 tonnás fém járművekkel közlekednek 25 m/sec sebességgel, miközben a fémszörnyeteg gyomrában éghető anyag irányított robbantásával termelnek energiát. Hogy ezzel a gyakorlattal szembeni - jogos - fenntartásainkat kicsit mérsékeljük, biztonsági szabályokat hozunk.
Például: ne menj lakott területen 13,9 m/sec (50 km/h) sebességnél gyorsabban.
De vajon hogyan lehetne a vezetést még biztonságosabbá tenni?
Ha mondjuk csak 40 km/h-val mennénk, az biztonságosabb lenne?
És ha csak 30-cal?
Tudod mit? Menjünk gyalog, az a legbiztonságosabb.
Vagy maradjunk inkább otthon, és ne menjünk sehova.
A szabályos közúti közlekedésnél biztonságosabb otthon maradni. Ha viszont a biztonság valóban elsődleges szempont, akkor miért nem gubbaszt mindenki otthon?
Azért, mert a TE biztonságod még NEKED sem az elsődleges szempontod - HÁT MÉG MÁSNAK!
A biztonság egy eszköz: arra szolgál, hogy meghatározzuk a vállalható kockázat mértékét egy potenciális káresemény bekövetkezésének tükrében. Minden nap ilyen döntések tucatját hozzuk meg.
Villog a lámpa, de sehol egy autó
– még átmegyek ezen a zebrán.Tegnap lejárt a joghurt, de megszagoltam
– szerintem semmi baja.Majd időben kihúzom
– eddig se volt belőle baj soha...
Egész nap mást sem csinálunk, mint az élet millió különböző szempontja közötti csereügyleteket hajtunk végre: az időnket elcseréljük pénzre, a pénzünket elcseréljük kényelemre, a rövid távú kényelmünket feláldozzuk hosszú távú céljainkért, és a biztonságunkat elcseréljük az élet más területein megszerezni kívánt javakért és előnyökért.
Gondolod, hogy pl. a repülés nem lehetne még ennél is biztonságosabb? Dehogyis nem, csak annyival drágább lenne, hogy nem repülne senki. Minden egyes felszálláskor neked azért volt pénzed kifizetni a repülőjegyet, mert a repülőtársaság egy csomó biztonsági intézkedést megspórolt. Olyan elképzelhetetlen lenne, hogy minden ülés képes legyen katapultálni és ejtőernyővel leérkezni egy felfújható gumicsónakra? Ez a technológia létezik, miért nem használják?
Mert te sem akarod. Mert nem fizetnéd meg.
A kulcsszó tehát a kompromisszum:
Probléma:
Bár félek a kardfogú tigristől, ha a barlangomban maradok, akkor nem tudok mammutra vadászni és nem lesz mit ennem.
„Biztonságos” kompromisszum:
Csoportosan megyünk vadászni, a kardfogú tigris barlangjától tisztes távolságban és a leglassúbb mammutot vadásszuk le, hogy gyorsan végezzünk. Ha tízen megyünk, akkor csak 10% az esélye, hogy a kardfogú engem szúr ki a hordában, de Gor-Eg már amúgy is egy 30 éves aggastyán, őt simán lesprintelem, tehát nem lesz gond.Mindemellett is, ma már néha pofátlanul alacsony árfolyamon váltjuk a biztonságunkat, a legegyszerűbb kényelmi vagy élvezeti javakért cserébe.
Részegen vezetni?
– Végülis részegnek lenni jó, és hát valahogy haza kell jutni… Nem lesz semmi gond, majd lassan megyek. Ha meg valami történik, akkor majd ott kitalálom, hogyan tovább. De most most van, és nekem most kell hazajutni.Gumi nélkül szexelni?
– Hát ki szeret zokniban lábat mosni? És végülis legalább két órája ismerjük egymást, kialakult a bizalom! Ha lesz is valami baj, majd megoldom akkor, de most most van, és nekem most kell...Védőfelszerelés nélkül glifozáttal permetezni?
– Meleg van, megsülök a szkafanderben, a maszkban alig kapok levegőt. Úgyse lesz tőle semmi bajom. Ha mégis, majd akkor megoldom ott és akkor. Most most van, és most nem akarok a boxeremig izzadni.
Na most akkor biztonságos-e glifozátot használni?
A válasz meglepő lehet: Semmilyen növényvédőszer sem biztonságos.
Ideértve a sót, az ecetet, a glifozátot és a kútvizet is amibe belerakod. A biztonsági előírások betartásával a használatuk biztonságosabbá tehető, de az ökölszabály az, hogy az élet halált okoz. Vagyis szuperrövid távon mindig biztonságosabb nem csinálni valamit, mint csinálni. Még egy kigyulladt épületben is biztonságosabb leülni a padlóra, mint átrohanni a lángoló szobákon, hogy elérjük az első kijáratot. Szuperrövid távon ugyan, de biztonságosabb.
A kérdés tehát az, hogy a vállalt kockázat okszerű-e. Jó üzletet kötünk-e akkor, amikor a biztonságunkkal seftelünk?
Például:
Mikor reggel felkelünk, benyomjuk éhgyomorra a kávét, elszívunk egy cigit, a melóba menet betömünk két cukros péksütit, majd nyolc órát ülünk egy számítógép előtt, közben másfél óránként kimegyünk még egyet cigikávézni, ebédre eszünk a katinban valami közepes tápértékűt, megbeszéljük a kollégákkal, hogy aznap miért nem megyünk el a minden héten megbeszélt és elhalasztott közös edzésünkre, végül hazaesünk, és az asszony elénk rak egy tál salátát, hogy legalább egy teljes értékű étkezésünk legyen abban a napban.
De annak a salátának az előállításához glifozátot is használtak.
Mikor veszélyeztettük a biztonságunkat a leginkább a nap folyamán?
Mikor hoztuk meg a nap legrosszabb ár-érték arányú döntését a biztonságunk rovására?
Ludovic Maugé története szomorú és tragikus, akkor is ha ez az Euronews cikk manipulatív és alapvetően az “anekdotikus érvelés” nevű érvelési hibát sokkal gazdagabban illusztrálja, mint a glifozát potenciális veszélyeit. Ha azonban mindent elkezdünk kivonni azért, mert valaki, valamikor nagyon beteg lett tőle, miután egész életén át aktívan használta azt a dolgot, akkor félreértjük azt, hogy mit jelent a biztonság. Valójában csak nem akarjuk vállalni a kényelmetlen döntések kényelmetlen következményeit.
A döntés pedig az, hogy jelenleg még szükség van a glifozátra. És mindenki, én is a földhöz fogom csapkodni a seggemet örömömben, ha végre eljutunk odáig, hogy a glifozát által betöltött funkciót egy még a glifozátnál is biztonságosabb növényvédőszerrel tudjuk betölteni.
Ludovic Maugé 30 évig volt kapcsolatban a glifozáttal, mire megbetegedett.
De oké.
Franciország az Európai Unió egyik legnagyobb növényvédőszer felhasználója. Bretagne régió pedig Franciaországon belül az egyik legkomolyabb növényvédőszer felhasználó. Nem lehet, hogy sokkal inkább a növényvődszer felhasználás kultúráján kellene a franciáknak módosítani, minthogy az Euronews érzékenyítő cikkekben próbálja meggyőzni a laikus közönséget, hogy a baj a kémiai vegyülettel van és nem annak felhasználási módjával? Lehet, hogy meg kellene tanulni használni az eszközt, mielőtt kijelentjük, hogy veszélyes és emiatt be kell tiltani?
Aki először kommenteni hogy “áldozathibáztatás” az kap egy hónap ajándék előfizetést.
"áldozathibáztatás" 😀
Ah, csodálatos cikk!