Célkeresztben a glifozát: beszéljünk a biztonságról...
“Ludovic Maugé, az egykori kertépítő azt hitte, hogy hosszú évekig boldogan fog élni a franciaországi Bretagne partjainál, ahol riporterünk, Valérie Gauriat találkozott vele.
Az, hogy 30 éven át kapcsolatba került a glifozáttal, romba döntötte az álmait, és veszélybe sodorta az életét. Öt évvel ezelőtt B-sejtes limfómát diagnosztizáltak nála, a rák egy ritka formáját. A betegséget foglalkozási megbetegedésként ismerték el.” - írja az Euronews.
Korunk egyik lélekromboló rákfenéje a biztonság-fétis. Hogy miért rombolja a lelket? Azért, mert a “biztonság” azt az illúziót kelti, hogy következmények nélküli döntéseket hozhatunk, ez pedig nem a felelősségteljes döntéseket hozni képes, érett jellemek kifejlődését segíti.
A glifozát mizéria körüli kémiai, jogi és politikai ökoszisztémát Kökény Attila gazdagon kitárgyalja, különösebben nincs is mit hozzáfűzzek. A biztonság oldaláról azonban megvilágítanék néhány, talán valamennyire újszerűnek ható szempontot.
Fő a biztonság
Az emberi faj hosszú egyedfejlődése során nem a tápláléklánc csúcsán kezdte. Őseink sokkal inkább a ragadozók és a zsákmányállatok közötti szürke zónában mozogtak, ahol gyakran egyszerre vadásztak és menekültek. Mi mammutot ettünk, a kardfogú tigris meg minket.
Ez az évmilliós tapasztalat beleégett az idegrendszerünkbe: agyunk működésének egyik alapja a „zsákmánymentalitás”. Ez nemcsak arról szól, hogy érzékeljük a környezetünk veszélyeit, hanem arról is, hogy állandóan figyelünk, gyanakszunk, a feszültség állapotában tartjuk magunkat. Evolúciós szempontból ez praktikus: aki meglátta az alig észrevehető neszből a ragadozót, az több eséllyel élt túl, mint aki naiv bizalommal sétált a bozót mellett.
Ez a ősi program ma is ott fut bennünk, csak éppen már nem a kardfogú tigris árnyékát keressük, hanem a sötét utcában felbukkanó idegent. Tudatunk szó szerint mindenhová „kivetíti” ezt a programot: a magányba, a múlt hibáiba, a jövő kifürkészhetetlenségébe, a vallásos és babonás hiedelmeinkbe. Valaki mindig figyel: legyen az Isten, a Nagytestvér vagy a Felettes Én.
A biztonság paradoxon
A biztonság keresése a félelem érzésére adott válasz, amely kiváló lehetőséget nyújt a halálkufároknak. Mikor néztél utoljára tévéhíradót? Gondolkodtál már rajta, hogy ugyan mi közöd van neked ahhoz, hogy 300 kilóméterrel arrébb ki, milyen válogatott szörnyűséget követett el az anyja, a testvére vagy a lánya ellen? Ezzel a hatóságok feladata foglalkozni. Közéleti relevanciája nincsen, segíteni nem tudok. Miért kell engem erről tájékoztatni?
A válasz a következő: a félelem általánosságban pozitív hatással van a fogyasztói attitűdre, szándékra és viselkedésre.Vagyis a cél nem a te tájékoztatásod, hanem az, hogy két reklámblokk között a rémhíradóval megfelelő érzelmi hangulatba hozzanak a vásárláshoz, átvitt értelemben esetleg valamilyen újfajta hiedelem, termékelőny vagy politikai narratíva befogadásához.
És ez csak egy eset, amikor a biztonság keresése nagyobb bajba kever, mint amilyenben eredetileg is voltál!