Az emberi civilizáció nem a semmiben lebeg vagy egy külön halmazát képezi a valóságnak, hanem a természeti környezetbe beágyazódva, annak szerves részét képezve, függő viszonyban áll vele.

Sajnos hazánk mostani képe fordított arányt mutat, így nem csodálkozhatunk azon, hogy éppen most szembesülünk óriási aszállyal, járványokkal, erdőpusztulással, a talajerózió következményeivel.

A környezeti rendszerek 4,6 milliárd éves, valamint a bioszféra 3,5 milliárd éves fejlődési pályájával nagyságrendekkel összetettebb struktúrák, mint amit valaha is alkothat ember, olyan mennyiségű anyag- és energia áramlással, amely szinte felfoghatatlan, mégis elértünk egy pontot mindenre kiterjedő tevékenységünkkel, mely kibillentette a természeti környezetet egyensúlyi állapotából, új korszakot hozva el a Föld életében. A geológusok antropocénnek nevezték el ezt az új időszakot bolygónk teljes felületén kimutatható emberi tevékenység nyomai okán (mezőgazdaság, műanyagszennyezés, az üvegházhatású gázok kibocsátásával több százszorosra gyorsított éghajlatváltozás). Eme korszakhatárt a 6. tömeges fajkihalási hullám is megerősíti. Ez az ember kora, mégis ironikus módon azt tapasztaljuk, hogy az emberiség fejlődését eddig elősegítő kiegyenlített klimatikus viszonyok pont most érnek véget. Az egyeduralkodói szerep igazából magányossá és kiszolgáltatottá tett minket.

Furcsa ez a kettősség, óriási komplex rendszer mégis vannak határai, átbillenési pontjai (fájdalmas) visszacsatoló mechanizmusai. Ha nem is vehetjük fel a bioszféra évmilliárdos fejlődési útjával a versenyt a 8 milliárdos lélekszámunkkal mégis sikerült befolyásolnunk folyamatait.

Tegyünk egy megnyugtató gondolatkísérletet: ha ki is pusztulna valamennyi rendszertanilag magasabb rendű élőlény (beleértve magunkat is) tevékenységünk negatív melléktermékeként, teszem azt a következő évezredben, az evolúció folytatódna a fennmaradt fajokkal és néhány millió év elteltével ismét elfoglalnák az üres ökológiai fülkéket más, újonnan kifejlődő fajok képviselői. Minden megy tovább, nincs itt semmi látnivaló.

Vagy talán elhivatott emberbarátok?

Mindazok után, amit műveltünk a Földdel és annak élőlényeivel azért küzdenek, hogy az embereknek jobb legyen? Hogy visszatérhessünk a paradicsomba? Micsoda képtelenség!

A természet- és környezetvédők tulajdonképpen ugyan azt féltik, mint bárki más, csak társadalmaink fennmaradásához szükséges létfeltételek körének határait máshol húzzák meg, mint az agrárium és a piacgazdaság szereplői. Tulajdonképpen jelentős energiát fektetnek az emberiség önismeretének kialakításában, ami sok veszélytől óvhatná meg fajunkat.

A természet- és környezetvédők a Föld ökoszisztéma szolgáltatásai közül:

• nem csak az ellátó funkciójú szolgáltatásokra koncentrálnak (élelmiszer, ivóvíz, faanyag, rostok, gyógynövények),

• hanem olyanokra is mint a katasztrófafilmek központi témáját adó (pontosabban azok hiányát bemutató) szabályozó szolgáltatásokra (egészséges környezet, kiszámítható klimatikus viszonyok, megporzás, árvízvédelem, talajstabilizálás),

• a láthatatlan, magától értetődő, adottságnak gondolt támogató szolgáltatásokra (talajképződés, tápanyagkörforgás, fotoszintézis)

• és a lebecsült luxusnak titulált kulturális szolgáltatásokra (kutatás, oktatás, rekreáció, felüdülés, művészi inspiráció) is.

Szóval a hivatásos környezet- és természetvédők ezt azért tehetik meg mert a társadalom támogatja őket, hogy ne a saját túlélésük pillanatnyi sürgető ügyeivel foglalkozzanak, hanem tekintsenek még messzebbre, a nagy képet összességében (holisztikusan) figyeljék és az emberiség hosszútávú fennmaradásának kérdésével foglalatoskodjanak. Mindeközben a környezet- és természetvédők szembesülnek a legtöbb ember okozta problémával, folyamatos szorongásban élve, hisz látják a természeti környezet rohamos változását, leépülését, megsemmisülését, és mindvégig tudatában annak, mindez milyen következményekkel fog járni az életünkre nézve. Olyan ez mintha egy tömegszerencsétlenséget lassítva kellene végig néznünk, amelynek mi magunk is elszenvedő részesei vagyunk. Tehát a „Zöldek” a hivatásos aggódók, a cselekvő vezeklők, és emellett a rossz hír hozói, a nagy álmok és célok kerékkötői Mammon oltáránál.

Hogy a társadalom szélesebb rétegei miért nem nézik ugyanabból a szögből a valóságot? A fent említett pillanatnyi ön- és státuszfenntartási kényszeren túl, a kutatók azonosítottak még egy jelenséget, amelyet generációs amnéziának (shifting baseline syndrome) neveznek.

A megelőző kedvezőbb körülményekről szinte nem is veszünk tudomást, hiába hallunk róla szüleink, és nagyszüleink nosztalgikus történeteiből, olvasunk róla egykori felfedezők és természettudósok útinaplóiból. Talán ilyenkor egy énvédő mechanizmus kapcsol be elménkben, egy mentális blokád, ami megóv minket, a kisemmizettség és a veszteség érzésétől, így nem kell végig mennünk egy élethosszig tartó gyászfolyamaton.

A szűklátókörű önzésünk és eszkalálódó technológiai fejlődésünk kíméletlen hatékonyságot idéz elő, amely tulajdonképpen a természetnek járó részesedés megtagadásával jár. A körfolyamatokban működő anyagáramlásokból az ember kiveszi a hasznát, majd végtelen, feldolgozhatatlan szennyét hagyja hátra a kifosztott, lelakott bioszférára és a következő generációkra. Így nem csodálkozhatunk, hogy mindennek következtében a természet és annak rendszerei felmondják a partneri viszonyt és az emberiségnek kedvező áron biztosított ökoszisztéma szolgáltatásokat.

Egyébként kitől hallanák szívesebben a rossz hírt, az elutasítást terveikkel kapcsolatban?

• Egy embertől, aki együttérzéssel, érthető nyelven, megelőző jelleggel elmagyarázza, hogy az adott tervük (újabb építkezés, szántás, lecsapolás, bányászat, egy állatcsoport túltartása, egy megritkult faj önkényes szabályozása…stb.) nem fog jóra vezetni és korlátozásokat, alternatív megoldásokat ajánl,

• vagy szeretnék egy túlhasznált erőforrásokkal kombinálódó, természeti jelenség áldozataként utólag megtudni az ítéletet, amit a társadalom egy jelképes összegnek beillő „kártérítéssel” kifizet Önöknek (ha egyáltalán ki tudja vagy akarja).

Ha lemondóan legyintenek, mint aki már régóta túl van a fent leírtakon, akkor éppen ideje volt az Élő Környezetért Felelős Minisztérium újraalakulásának, a hatósági rendszer megerősödésének, valamint a civil szervezetek és mozgalmak térnyerésének.

Meg kell jegyezni, hogy rengetegen szeretnének táj-, természet- és környezetvédelemmel foglalkozni, annak ellenére, hogy sokszor embert próbáló mennyiségű munkát, lemondást és önfeláldozást követelnek ezek a többnyire szerény díjazású állások, amelyekhez sokan előítélettel és lenézéssel viszonyulnak. Mégis eme szakterületeknél, az ember ideje egy részét a természetes környezetében töltheti, amelyhez eredetileg is optimalizálódott az idegrendszere, következésképpen egyfajta pihentető és egyben energizáló hatása van a megszokott modern életmóddal szemben. Hasonló megfontolásból választhatják sokan a hagyományos gazdálkodást vagy annak alternatív formáit (biogazdálkodás, ökológiai gazdálkodás, permakultúra, szintrópikus gazdálkodás), gyakran még biológusok és természetvédők is. Több a közös preferencia az agrárium tagjai és a Zöldek között, mint bármely másik ágazat képviselőivel. Egymás szövetségesei vagyunk, nem ellenségei, csak meg kell határozni közös alapértékeinket és megalkotni a hosszú távú közös víziónkat az életterünkről.

A területalapú támogatásokkal eszkalált földéhség nem csak az éghajlati és járványtani szélsőségeket pufferoló természeti környezetet élte fel, hanem azok számát is, akik osztozhatnak a gazdatársadalom gondjaiban és céljaiban. Gyakori kritika, hogy sok Zöld szakember (köztük jómagam ezzel a cikkel is) csak a pálya széléről bekiabálva próbál okoskodni, miközben egy négyzetméternyi művelt földterülete sincs. Mégis gondoljanak bele a földszerzés lehetősége jelentősen meg van nehezítve az agrárbárók által felhajtott árak, az elhibázott támogatási rendszer, a korlátozott képzési lehetőségek, valamint a jogszabályi környezet és annak kiskapui révén. Statisztikai adatok szerint drasztikusan lecsökkent a kis családi gazdaságok száma.

A megfelelő, belső piacot védő szabályozás, a társadalom széles rétegei számára lehetővé tett földszerzés, a közösségi mezőgazdaságot, termelők társulását támogató intézkedések nélkül esélyünk sincs felvenni a versenyt a világ többi részével saját piacainkért és az alacsony kibocsátású klímabarát életmódért a fosszilis- és “megújuló” energiaforrások dömpingjének korában.

Andrásfalvy Bertalant idézve: „Ha nem leszünk önellátók cselédek leszünk”. Ha jobban belegondolunk Andrásfalvy kijelentésébe, feltehetjük magunknak a kérdést, hogy most mik is vagyunk tulajdonképpen?

De mielőtt elvenné a kedvünket a saját gyarlóságunk és a világ “békés” szabadrablás-kultúrája emlékezzünk vissza az első részben felsorolt minket körülvevő katasztrofális körülményekre, amelyek jó okot adnak érdekeink érvényesítésére és a megszokott szakmai ellentéteink feloldására.

Lányi András szavait idézve: „Az ember egymagában nem lehet szabad, legfeljebb magányos és szerencsétlen. A szabadság ugyanis nem az egyén jellemvonása, hanem a kapcsolatoké. Csak egymást tehetjük szabaddá: én téged, te engem. Aki a szabadságot választja, társakat választ.”

Útravaló tanulság

A környezet- és természetvédelem, valamint az agrárium nem egymás ellenlábasai. Ahhoz, hogy a közeljövőben feloldódhasson a szakterületek közötti látszólagos ellentét, arra van szükség, hogy a két oldal világképe elkezdjen közelíteni egymáshoz a szükségletek elismerésével és közös valóságértelmezéssel. Legyen kollektív víziónk arról hogyan kell kinéznie Magyarország területének valamennyi szükséges ökoszisztéma szolgáltatás biztosításához és stratégiánk az erőforrások fenntartható használatáról, hogy megvalósulhasson hosszútávú létbiztonságunk, amelyhez igazítjuk a népesedéspolitikánkat is. Ebben sokat tudnak segíteni a Kutatóközpontok (ÖK, ÖMKI, Talajtani Intézet…stb.) szakértői.

• Kezdjünk el újra megbízni (de nem vakon!) az államigazgatási és hatósági szervekben. Ha elkezdődnek a jogi-, hatósági- és szakágak közötti egyeztetések, mindannyiunk feladata, hogy komolyan vegyük mind a hivatalos, mind a civil érdekképviseleti szervezeteinket és a megfelelő képviselőket küldjünk a tárgyalóasztalhoz.

• Proaktívan készüljünk megoldási javaslatokkal és kölcsönösen törekedjünk egymás álláspontjának megértésére, keressük a közös megoldásokat a polikrízis megannyi kihívására.

• Osszuk meg egymással aggodalmainkat, törekedjünk több nézőpont megismerésére, vegyünk számba minden lehetőséget, kérjünk és nyújtsunk minden szükséges információt.

• Továbbá partnerekként ismerjük el egymást egy komplex probléma megoldására alakuló párbeszédben, amely során gyorsan és határozottan szükséges a helyzetet elemezni, a célokat kitűzni objektív tudományos alapok és a társadalmi igazságosság mentén, majd a megfelelő lépéseket végrehajtani, miközben persze mindvégig ellenőrizzük egymást és a megvalósuló projekteket.

• Tudjuk, hogy végesek az erőforrásaink, hát osszuk be bölcsen, használjuk fel arra, hogy visszataláljunk önmagunkhoz, és megtaláljuk helyünket a bioszférában.

• Alakítsuk újra kisközösségeinket, annak érdekében, hogy létrejöjjön egy erős lokális és regionális kereskedelem az alap szükségleteink (élelmiszer, ruházat, eszközök, lakhatás) mentén.

• Viseljük közösen a terheket. Forduljunk minél többen a közösségi finanszírozású élelmiszertermelés felé, legyünk akár fogyasztók, akár termelők.

Általában a nehezebb út, a helyes út és bölcsebb dolog valakikért harcolni mintsem valakik ellen. Így ne a környezet- és természetvédők ellen, hanem a társadalom támogatásáért harcoljanak az agrárium képviselői, hogy megvalósulhasson az egészséges és elégséges élelmiszertermelés, a stabilitást és kedvező klímát nyújtó élőhelyek restaurációja, amely célt már az Európai Unió is kitűzött és rendeletbe foglalt.

Objektív tudományos vizsgálatok eredményeire alapozva történjen a helyreállítandó ökoszisztémák helyszíneinek-, módszertanának kijelölése és végrehajtása, amelyben igyekezzünk mi is aktívan részt venni. Továbbá fontolják meg a gazdálkodók a közös érdekképviseletet és az összefogást, amely segíti a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokat és a fenntartható tájhasználatot.

Végül hagy búcsúzzak gyermekkorom egyik kedvenc meséjének az 1985-ös Szaffi című rajzfilm ikonikus boszorkány-anyókájának szavaival, amik máig velem maradtak és követendő, példaértékű hozzáállást mutat az emberek és a bioszféra többi élőlénye közötti kapcsolatra:

Felhasznált és ajánlott irodalom:

• The Anthropocene epoch: scientists decl...nfluenced age | Science | The Guardian

• A hatodik fajkihalási hullám – Főemlős-búcsúk | Darvas Béla

• Nazarevich, V. J. (2015). The sixth species extinction event by humans. Earth Common Journal, 5(1), 61-72. DOI: https://doi.org/10.31542/j.ecj.261

• WWF: Klímavédelmi gyorstalpaló

• Telex: Minél többet tudunk meg a klíma működéséről, annál több okunk lesz az aggodalomra

• Pozitív visszacsatolás | Zöld Hang | Klíma Enciklopédia

• https://greendex.hu/okoszisztema-szolgaltatasok/

• Mammon – Wikipédia

• https://greendex.hu/generacios-amnezia-vajon-mekkora-hatassal-van-a-gondolkodasunkra/

• Szomorú évtized: a felére csökkent a magyar családi gazdaságok száma

• „Ha nem leszünk önellátók, cselédek leszünk” – Antall minisztere a mezőgazdaság jövőjéről – Válasz Online

• Lányi András a szabadságról, Gyüttmenteknek

• Főoldal - Ökológiai Kutatóközpont

• ÖMKi - Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet

• Talajtani Intézet – ATK

• Polikrízis – Wikipédia

• Bioszféra – Wikipédia

• Általános – kiutak.hu

• Startol a természet-helyreállítási rendelet - Ökológiai Kutatóközpont

• Eltékozolt vizeink // Wasted Waters

Mégsem dőlhetünk hátra mivel a természeti rendszereink társadalom eltartóképességét tekintve, az eddigi kutatások erősen romló tendenciát és szűkülő erőforrásokat vetítenek előre, így mindenképp szerényebb életmódhoz kell adaptálódnunk a jövőben. Most, 16 évvel a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium felszámolását követően először csillan fel a remény a változásra és az alkalmazkodás megkezdésére, melyek mentén talán nem kell egy komplett gazdasági-társadalmi összeomlást átélnünk, csupán komoly életszervezési feladatot és értékrend változtatást kell végrehajtanunk. Az ismeretlen a bizonytalanság érzetével jár, amely hosszabb idő alatt folyamatos készültségi állapotban tarthat bennünket, szorongást és kimerültséget előidézve. Így nem csoda, ha sokszor az ismert rosszhoz (túltermelés, szabályozatlanság, távoli országok piacainak kiszolgálása) jobban ragaszkodunk először, mint egy ismeretlen, mégis kedvező lehetőségeket kínáló jövőhöz (szerényebb, de biztosabb bevételek egy diverz terménypalettának köszönhetően, lokális piacok, közösségi összefogás, tehermegosztás).

Az évszázadok óta meg nem tapasztalt önrendelkezés lehetősége ismeretlen szituáció, az eddig többnyire erős külföldi behatások és érdekek (török, osztrák, orosz) valamint az Európai Unió és a világpiaci igények kiszolgálásához idomult mezőgazdaságunkban, amely földéhségre és jelentős többlettermelésre szoktatta a gazdatársadalmat. A jelenlegi piacgazdasági rendszer korlátlan növekedéssel és technokrata megoldásokkal próbálja enyhíteni a polikrízis megannyi kihívását, mindhiába.

Az újonnan megalakult Élő Környezetért Felelős Minisztérium (ÉKFM) – amelyhez olyan fajsúlyos területek tartoznak már, mint a klímavédelem, a vízgazdálkodás, az erdőgazdálkodás, a környezetvédelem, a természetvédelem és az állatjólét – nem véletlenül kerültek egyazon minisztérium égisze alá, komoly problémahalmazzal kíván szembenézni a világ egyik legintenzívebben átalakított és hasznosított országában.

Vegyünk sorra jónéhány körülményt, amely megindokolta a Minisztérium létrehozását és a hatáskör kialakítását:

• Európában 17-szer gyorsabban pusztulnak a termőtalajok, mint amilyen ütemben képződnek. Becslések szerint 60 éven belül elfogynak a Föld termőképes talajai.

• Magyarország területének 45%-a szántó, amely nem teszi lehetővé állandó vegetáció és gyökérkapcsolt gombahálózat kifejlődését. Az arbuszkuláris (gyökérkapcsolt) mikorrhiza gombák által termelt glomalin nevű anyag biztosítja a talajeróziónak ellenálló, morzsalékos szerkezetet. Az évente történő talajforgatás következtében nem csak a gombahálózat károsodik, hanem a talajlakó aerob baktériumok is gyorsabban bontják a humusz anyagokat szénelnyelőből szénkibocsátóvá téve a szántók talajait. Összességében a szerkezetét vesztett, fokozott erózióra hajlamos közegnek nincs elég vízmegtartó képessége sem, hamar kiszárad, így azt a talajéletet sem tudja fenntartani, amelynek kulcs szerepe van a talajképzésben és a növények táplálásában, nem is beszélve a növények vízellátásáról.

• A szántók fertőtlenítése, vegyszerezése pusztítja a talajéletet, miközben a légkör felső rétegeibe jutó gyökérélősködő baktériumok szolgálnak kondenzációs magként a vízpára kicsapódásához és csapadék formájában történő lehullásához.

• 150 éve a Kárpát-medence 22 %-a még éves szinten vízjárta terület volt, mára ez az arány 4 %-ra csökkent. Tehát a kisvízkör súlyosan sérült, pedig csapadékunk 5-10%-a helyben felszálló párából képződne.

• Az 1901 óta mért hőmérséklet adatok szerint az 1990-es évekhez képest 2,1°C-al emelkedett az átlaghőmérséklet hazánkban, melynek következtében rendkívüli módon lecsökkent az esős napok száma (évi 70 napon esik eső), és csökkenő tendenciát mutat a csapadék mennyisége is (-16%). A fent leírt két körülmény közötti összefüggésre nyújt világos magyarázatot a légkörfizika, amely tudományterület kutatási eredményei alapján megállapította, hogy a légkör 1 Celsius fokos melegedésével 7 %-kal több vízpárát képes magában megtartani anélkül, hogy ez a víztömeg leesne csapadék formájában. Ráadásul a melegedés tovább fog fokozódni, mivel a légköri folyamatokban megfigyelhető egy késleltetési effektus.

• Az Alföld területére a Duna és a Kárpátok csapadék lecsapoló hatása miatt soha nem esett elegendő eső, így a terület vízmérleg deficitjét a nagy folyóinkból származó áradások kompenzálták, amely vízforrásokat a folyószabályozásokkal megszüntettünk. A kanyarulatok átvágásával drasztikusan lerövidített folyók (pl: a Tisza hosszát 40 %-kal csökkentették) és a kövezéssel stabilizált partjaik miatt, nem kerül elég hordalék a medrükbe. A szabályozott folyók így egyre mélyebbre rágják be magukat, lecsökkentve annak esélyét, hogy kiáradhassanak vagy mesterségesen kivezessük az éltető vizüket az árterületekre. Már a talajvizet is inkább elszívják ezek a hordalék hiányos, berágódott folyók (Hungry Rivers) mintsem fenntartják és táplálják.

• Az országban létesített 48000 km hosszúságú (az Egyenlítő hosszát meghaladó) vízelvezető csatornarendszer csak súlyosbítja a talajvízhiányt.

• Ráadásul a területalapú támogatások eddig kifejezetten a lecsapolásokra, vízelvezetésre ösztönözték a szántóföldi gazdálkodókat, akiknek egy jó része szántja az egykori mélyártereket és rég kiszárított természetes tavak medreit is hasznosítási módjukkal ellehetetlenítve bármilyen vizes élőhely helyreállítási törekvést.

Itt az európai kontinens belsejében távol a nagy vízterektől, a természetes erdőknek óriási szerepük van párologtatásuk és kondenzációs képességük révén alacsony légnyomású területek létrehozásában, amellyel a tengerek és óceánok felől érkező nedves légtömegek beáramlását segítik. Ezt nevezik biotikus pumpának. Fontos tudnunk, hogy az ország területének 85%-át egykoron erdő borította, amely vegetáció aránya az évezredekig tartó emberi behatás következtében drasztikusan lecsökkent.

• A helyzetet tovább bonyolítja, hogy bár a dombvidékek erdeinek újra sarjadása és telepítése mellett, a kopárfásításoknak és a túllegeltetett alföldi homokvidékek erdőtelepítéseinek köszönhetően az erdőborítási arány 21%-ra emelkedett hazánkban. Mégis hozzá kell tenni, hogy a jogszabályok nem különböztetik meg az ültetvényeket a valódi erdőktől. Magyarország erdőként nyilvántartott fás vegetációjú területeinek alig 5%-a mondható természetesnek kellő mennyiségű holtfával, változatos kor- és fafaj szerkezettel, páradús erdei mikroklímával, diverz erdei életközösséggel (amely körülmények védelmet nyújtanak az éghajlatváltozás hatásaival szemben és létrehozzák a biotikus pumpát).

• Mára kiderült, hogy a talajvízhiányos területeken, mint a Duna-Tisza közi Homokhátság és a Nyírség homokvidéke az ültetvények ill. a telepített erdők még inkább kiszárítják a talajvíz készleteket. A homokhátak mellől lecsapolt nagy kiterjedésű vízterek és a csökkenő csapadék miatt a fent említett országrészeken inkább a sztyepprétek és helyenként a velük mozaikoló, ligetes sztyepperdők biztosítanák a legnagyobb stabilitást és alkalmazkodóképességet.

• Évi rendszerességgel jelennek meg fertőző betegségek, biológiai inváziók sora számos agrárágazatban (állattenyésztés, növénytermesztés, méhészet, erdészet, vadgazdálkodás), az elégtelen szabályozásoknak, Magyarország külpiaci kitettségének és Európa 3. legsűrűbb úthálózatának köszönhetően.

• A területalapú támogatások arra ösztönzik a gazdákat, hogy maximalizálják a birtokukban lévő területeken a szántás kiterjedését, ezáltal eltűntek az erózióvédő erdősávok, valamint a mezőgazdasági kártevők ragadozóinak ökológiai folyosójaként szolgáló mezsgyék és fasorok. Nem maradtak érintetlenül a patakpartok sem, amelyek megakadályozhatnák a műtrágyák és vegyszerek vízterekbe jutását, komoly eutrofizációt okozva a megmaradt víztereknek és mérgezést a bennük lévő élővilágnak.

• A talajvizek, ha még egyáltalán jelen vannak a talaj felső rétegeiben alkalmatlanok emberi vagy állati fogyasztásra a nitrát és vegyszer maradványok szennyezése miatt, így már nem támaszkodhatunk ásott kutakra sem.

• A talajvízszint egyes helyeken 8 m-t süllyedt az utóbbi húsz évben van, ahol 1 métert csak az utóbbi évben, köszönhetően az 5. éve tartó aszálynak.

• Számos nagy vízfogyasztású ipari ágazat (akkumulátor, erőművek, vegyipar) épült ki Magyarországon az utóbbi 5-10 évben, a csökkenő vízkészletek ellenére.

• Becslések szerint, kb. 1 millió fúrt kút lehet Magyarországon, amelyek fogyasztása eléri a 300 000 m3/évet, a rétegvizek fogyatkozását eredményezve, hosszútávon pedig a talajrétegek megsüllyedésével a közműrendszerek és az ingatlanállomány károsodását kockáztatjuk.

• A nagyrészt zöldmezős, kiemelt kormányzati beruházások, útépítések, kavics- és tőzegbányászat tömegével szüntetett meg vizes élőhelyeket. A kavicsbányatavak pedig nyílt sebként tátonganak a tájon, magukban összegyűjtve a talajvizet és folyamatosan elpárologtatva az óriási felületükkel.

• A települési vízelvezető árkok kibetonozásával, telkeink maximális beépítésével és leburkolásával óriási csapadékbeszivárgási zónákat fedtünk le.

Összességében elmondható, hogy megannyi problémát görgetünk magunk előtt és az ügyek súlyához igazodó:

• valós komplex válaszokra,

• a táj eredendő működéshez igazított tájhasználatra,

• a kis- és közepes vállalkozásokon alapuló lokális gazdaságra, és

• erős belső piacra lenne szükség, amelyeket egy egymástól elidegenedett, bizalmatlan társadalom tagjainak közös erővel kellene végrehajtani.

Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium és társszervei az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM), a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium (VTM), és tulajdonképpen az összes többi tárca szoros együttműködésben kell megkíséreljék Magyarország gigászi méretű problémacsomójának átvágását.

A kormányzati szerveknek többnyire a jogszabályi környezet és a keretrendszer megalkotásával, a hatóságok és tanácsadó szervek létrehozásával, valamint projektek állami finanszírozásával tudják elindítani a kármentés folyamatát. Bár elengedhetetlen a kormányzat szerepe, mégsem elégséges önmagában.

A következő részben a kitérek helyünkre a bioszférában valódi szükségleteink körére, a Zöldek és az agrárium képviselői közötti látszólagos ellentét hiábavalóságára, valamint külső és belső természetünk visszavadításának kedvező aspektusaira.

Felhasznált/ajánlott irodalom:

• Frisnyák Sándor (2023): Tájhasználat történeti szakaszai a Kárpát-medencében (895-1918), in Történeti Földrajzi Közlemények 11. évf. 3-4 szám.

• Somlai Miklós (sz) (2012): MTA Akadémia, M. T. VILÁGGAZDASÁGI INTÉZET.

• Anastassia M. Makarieva, Victor G. Gorskov (2010): The Biotic Pump: Condensation, atmospheric dynamics and Climate; International Journal of Water Volume 5 No. 4. p 365-385. DOI:10.1504/IJW.2010.038729

• VILÁGELEJE KÖZÖSSÉG – Jó élet a fogyasztói civilizáción túl

• Miért fogynak a termőtalajok? – Agrárágazat

• A tétlenség drága – Agrárágazat

• https://eionet.kormany.hu/akadalymentes/download/9/b0/42000/Prez_3.pdf

• Szenet a talajba?

• Talajképző tényezők – Talajtár

• https://www.asz.hu/dokumentumok/26054.pdf

• https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarország_vízrajza

• A tavalyi volt a legmelegebb év Magyarországon 1901 óta, az átlaghőmérséklet 2 fokot nőtt az elmúlt évtizedekhez képest

• Nem mindenhol jó az erdő: a homoki fásítás kiszáríthatja a tájat | Másfélfok

• VízŐrző Mozgalom - Szelíd vízmegtartás és ökológiai helyreállítás

Ajánlott videók/filmek:

• Dr. Gyulai Iván ökológus előadása az aszályról és az ellene való védekezésről - YouTube

• SZELÍDVÍZORSZÁG - TELJES FILM

1. A júliusi hullámvasút és a díszletek

Aki az elmúlt hetekben a chicagói (CBOT) vagy a párizsi (MATIF) árutőzsdék grafikonjait figyelte, annak könnyen megfájdulhatott a feje. A nyári áremelkedési hullám, amely július közepén még szépen hizlalta a pozíciókat, a hónap végére és augusztus elejére látványosan kifulladt. Az ok? A megszokott forgatókönyv: profitrealizálás, valamint az amerikai kukorica- és szójavidékekre megérkező augusztusi esők pillanatok alatt árazták ki a „szárazság” prémiumot.

A makrogazdasági és geopolitikai díszlet eközben úgy festett, mint egy katasztrófafilm:

• Hormuzi-szoros és az olajpánik: Az USA és Irán közötti harcok, a teheráni dróntámadások és a Hormuzi-szoros blokádja miatt az olajárak júliusban 20%-ot ugrottak. Bár augusztus elején a tárgyalások hírére átmeneti enyhülés jött, a dízel- és műtrágyaárak ütése azonnal végigért az agráriumon.

• A Fed és a dollár: Az amerikai jegybank (Federal Reserve) élén Kevin Warsh elnök megtartotta a kamatokat. A kötvénypiac azonnal sokkot kapott, a 10 éves állampapírhozamok megugrottak. A gyengülő dollár ugyan rövid távon segítette az amerikai exportversenyképességet, de a jegybanki szigorítás lebegtetése folyamatosan fejfájást okoz.

• Az ENSZ vészharangja és a reálárak illúziója: Az ENSZ nemrégiben azzal riogatta a világot, hogy az év végétől robbanásszerű élelmiszerár-robbanás jön az iráni és ukrán háborúk, valamint az El Niño miatti terméskiesések következtében. Itt álljunk meg egy pillanatra! Ha megnézzük a kukorica reálárát – azaz az inflációval korrigált értéket –, az látszik, hogy a gabona valójában pofátlanul olcsó az USA-ban is. Amíg 2020 óta az amerikai dollár vásárlóerejének csaknem negyedét elveszítette, a kukorica 4.30–4.60 $/bushel határidős ára az inflációt levonva a 2020 előtti viszonylatban kevesebb, mint 3.38 $/bushelt ér a piacon. Vagyis nem a gazdák gazdagodnak meg a terményárakon; a fogyasztói élelmiszer-inflációt a logisztikai és feldolgozói költségek elszállása hajtja, ahogy Magyarországon is.

2. Gabonapiaci Körkép

A) Búza: Fekete-tengeri puskaporos hordók

Read more

​Tisztában vagyok vele, hogy az alábbi sorokkal nem fogok új barátokat szerezni a szakmában. De ha valaha, akkor most, a rendszerváltás óta halogatott generációváltás döccenőinek közepette eljött az ideje a kíméletlen őszinteségnek. Lássuk be: a rendszerváltás utáni zűrzavarból kiemelkedő vállalkozói réteget most felváltó generáció jelentős része kényszervállalkozó. Sokan csak azért csinálják, mert „az apám is ezt csinálta, nekem is ezt kell”. Ezzel a motivációval azonban nem lehet globális piacon versenyezni.

​A jóléti burok kipukkadása

​A COVID-időszakig a hazai gazdatársadalom egy zárt, mesterséges burokban élt. Úgy tűnt, mintha ránk nem vonatkoznának a kereslet-kínálat alaptörvényei. Az olcsó hitelek, az adómentes juttatások és a folyamatos támogatási injekciók elhitették a szektorral, hogy a piaci racionalitás felett áll.

​Az elmúlt öt évben aztán a klímaváltozás ránk rúgta az ajtót, a piac pedig kijózanító pofont adott: hirtelen szembesültünk azzal, hogy a kereskedők már nem küzdenek minden áron a megtermelt árunkért. Az elmúlt két évtized legnagyobb stratégiai hibája az volt, hogy elkényelmesedtünk. Olyan presztízsberuházásokat hajtottunk végre, amelyek soha nem fognak megtérülni – pusztán azért, mert azt hittük, a fejlődés útja a traktorok méretében mérhető.

Nem kell csodálkozni azon, ha a kereskedő nem a magyar árut választja. Lehet szidni az Európai Unió szabályozását és politikáját, de a tények makacs dolgok: senki, sehol a világon nem kap annyi támogatást, mint az európai – és benne a magyar – gazda. Ha a szektor ennyi ingyen pénzből sem képes nyereséget termelni, akkor ki kell mondani: az ilyen pénztemetőket be kell zárni.

​Mi történne, ha megszűnne a magyar mezőgazdaság?

​Sokan riogatnak nemzetgazdasági katasztrófával, de tegyük a szívünkre a kezünket: ha teljesen eltűnne a hazai mezőgazdaság, az nagyjából 3%-os GDP-visszaesést jelentene. És mi történne akkor?

​A rövid válasz: semmi.

A világnak fel sem tűnne, hogy egy Magyarországnyi területen nem folyik agrártermelés.

​Sőt, ha globális szemüvegen át nézzük, a klímacéloknak is sokkal jobban megfelelnénk, ha nem bolygatnánk a termőföldet. Ha ezt az 5 millió hektárt kivonnánk az intenzív művelés alól, azzal érdemben hozzájárulhatnánk a globális felmelegedés csillapításához. Ha az agráriumba öntött csillagászati összegeket inkább az iparba vagy a turizmusba fektetné át az állam, GDP-arányosan nagyságrendekkel több profitot hozna vissza, mint amennyit a mezőgazdaság összeomlása elvinne. Ezt a matekot a háttérben már sokan elkezdték számolgatni.

​A túlélés receptje: Magasabb hozzáadott érték

​Hogy ne csak a kritikáról szóljon az elemzés, látni kell, hogy van kiút – de az nem a jelenlegi út folytatása. A hiányzó láncszem egyetlen kifejezéssel leírható: magasabb hozzáadott érték.

​Ha életben akarunk maradni, a következő strukturális reformokat kell végrehajtani:

• ​Valódi szövetkezetek létrehozása: El kell felejteni a történelmi averziókat. Integráció nélkül nincs mérethatékonyság.

• ​Szövetkezeti tulajdonú feldolgozóipar: Ne alapanyagot exportáljunk fillérekért, hogy aztán feldolgozva, ötszörös áron importáljuk vissza. A profitnak a termelőknél kell maradnia.

• ​Célzott öntözési beruházások: Az öntözővizet bűn a tömegterményekre (kukoricára, napraforgóra) pazarolni. Az intenzív, magas jövedelmezőségű kultúrákat – mint a paprika vagy a paradicsom – és az állattenyésztést kell kiszolgálni.

• ​Alternatív fehérjeüzemek: Innovatív, humán fogyasztásra alkalmas növényi fehérjeüzemeket kell létrehozni, amelyek kiszolgálják a modern piaci trendeket.

• ​Regeneratív gazdálkodás: Életképes vetésforgókkal, a talajélet megóvásával, inputanyag-csökkentett technológiával kell termelni, alkalmazkodva a megváltozott klímához.

• ​A magyar agrárjövő nem a múltba révedésben, hanem a tőkeerős, innovatív és piaci alapú szerkezetváltásban van. Aki erre nem képes, annak ideje átadnia a helyét.

Vége a magyar mezőgazdaságnak?

Miért látom így?

Röviden: Az egyik oldalon a fojtogató bürokrácia és a kiszámíthatatlan klíma szorít, a másik oldalon pedig maguk a gazdák, akik a generációs megszokások csapdájában vergődnek.

Hosszabban pedig ezért:

A „mindig így szoktuk” hatalma a változó világban

A lejtmenet oka nemcsak a külső rendszerekben, hanem a fejekben is keresendő. A hazai agrárágazat jelentős részében még mindig a „hagyományok diktatúrája” uralkodik. „Nagyapám is így csinálta, apám is így csinálta, én is így fogom.” Ez a mondat a magyar vidék legbiztosabb és egyben legveszélyesebb bástyája.

Sok termelő még mindig úgy tekint a talajra és a vízre, mint egy végtelenített gyárra, amit elég mélyen felszántani, kiszivattyúzni és kész. A megszokás ereje megbénítja az innovációt. Csakhogy ami működött harminc éve a kiszámítható csapadékú, stabil klímájú Kárpát-medencében, az ma már gyakorlatilag az öngyilkossággal egyenlő.

De... sajnos ez már régen nem csak ezen múlik, hiába vannak kivételek, hiába vannak fejlődések, az égiek is ellenünk játszanak...

Klímaváltozás és aszály: A természet nem olvassa a Magyar Közlönyt

Miközben a gazda a megszokásaiba kapaszkodik, a klímaváltozás térdre kényszeríti a táblákat. Nem a jövőről beszélünk: az aszály, a sivatagosodás, a hirtelen lezúduló, hasznosíthatatlan villámárvizek és a perzselő hőségnapok a mindennapi valóságunk.

A zöld asztal és a porzó föld konfliktusa: A Feltételességi szabályok vagy az AÖP, AKG pontos naptári határidőkhöz kötik a másodvetést, a tarlófenntartást vagy éppen a kaszálást. De hogyan lehet jogszabályi parancsra betartani mindent, amikor a talaj betonkeménységűvé száradt, és hetek óta egy csepp eső sem esett? Hogyan lehet elvárni a talajtakarást ott, ahol a hőség kiégetett minden csírát? Hiába jelentjük a vis majort, AKG-ban, ha kétszer megtesszük öt év alatt ugyanarra a táblára, elutasítják... Merev szabályokhoz nem lehet alkalmazkodni, méltányosság nélküli rendszert nem lehet szeretni a támogatásokért...

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás rugalmasságot, azonnali döntéseket és agronómiai szabadságot igényelne. Ehelyett a gazda kap egy merev és bürokratikus menetrendet. Ha a természet közbeszól, a rendszer nem kompenzál, hanem büntet.

A „Nagy Testvér” a szántóföldön: TMR és MobilGAZDA

A lejtmenet legújabb szintje, hogy ezt a lehetetlen helyzetet digitális fegyverekkel ellenőrzik. A Területi Monitoring Rendszer (TMR) révén a Sentinel műholdak folyamatosan pásztázzák a parcellákat. Amit a műhold „lát” (vagy a mesterséges intelligencia tévesen interpretál), az szentírás.

Ha a műhold szerint a tikkasztó aszály miatt kiszáradt gyep nem mutat elég vegetációt, vagy ha a gazda a porvihar miatt kénytelen volt elhalasztani a műveletet, automatikusan érkezik a TMR egyeztető levél. Innen kezdve a termelőnek kell bizonyítania, hogy nem csaló. Jön a MobilGAZDA alkalmazás, és a 60 éves gazdának – mint egy helyszínelő detektívnek – georeferált, iránytűvel ellátott fényképekkel kell igazolnia a tarlót vagy a kaszálást. A technológia, aminek a gazdát kellene segítenie, az ellenőrzés fojtogató eszközévé vált.

Szaktanácsadók, mint adminisztrációs tűzoltók

Mi, akik szaktanácsadóként a Gazdálkodási Naplók és tápanyagtervek felett görnyedünk, látjuk, hogy a szakmánk teljesen átalakult. Már régen nem arról beszélgetünk a gazdával a tábla szélén, hogy milyen növényvédelmi technológiával menthetnénk meg a termést az új típusú kártevőktől.

Ehelyett adminisztrációs tűzoltók lettünk:

• Centire pontosan sakkozunk az AÖP és AKG vállalások pontjaival.

• Az utolsó pillanatban írjuk újra a tápanyag-gazdálkodási terveket, mert a vetésváltási kényszer, időjárási tényezők, egyéb szabályok miatt a gazda kénytelen volt feladni az eredeti elképzelését. Tápanyagterv? Vicces tervnek nevezni valamit, ami papíron kell, hogy megfeleljen a szabálynak, de a kutya nem használja... Attól még munka van vele, rengeteg. De ez is része a fölösleges papírgyártásnak.

• Figyeljük a kaszálások előzetes bejelentési határidőit, miközben a gazda telefonon kétségbeesve hív, mert lemerült a telefonja tanyasi fotózás közben, vagy nem működik az Ügyfélkapu.

Miért nincs visszaút?

A kommentem legfájóbb mondata az volt, hogy „Nem látok visszautat.” Egyrészt azért, mert az EU-s és hazai bürokrácia egy olyan önjáró gépezet, ami a „zöldítés” és a „digitalizáció” hangzatos jelszavai mögé bújva egyre bonyolultabbá válik. Szakmát véletlenül sem tesznek az érdekek mögé, ellenben a mezőgazdaság is mintha csak a kereskedelemről szólna... legalábbis a döntéshozók szerint... Másrészt azért, mert a gazdatársadalom egy jelentős része a kettős szorításban (időjárási katasztrófák és adminisztrációs terror) egyszerűen feladja. Az idősödő termelők nem akarnak és nem is tudnak egyszerre klímakutatók, szoftvermérnökök és jogászok lenni.

A mezőgazdaság elveszíti a legfontosabb alapköveit: a termelés szabadságát és a föld szeretetét. A bevetett föld sorsáról ma már nem a gazda dönt a határban a józan paraszti esze és az időjárás szerint, hanem egy algoritmus egy fővárosi szerverszobában. És amíg ez így marad, a lejtmenet megállíthatatlan.

Ezt a cikket pontosan két héttel ezelőtt kellett volna megírnom, DE…

• az objektivitásomat döntően befolyásolta az éppen aktuális hangulatom, MERT

• nálunk sem esett egy csepp eső sem a „hőkupola” után, ÉS

• a terményárak nem mozdultak döntően hetek óta se a magyar, se a globális piacon, EZÉRT

• vártam, hátha a sport eltünteti a rosszkedvem, a piac megmozdul a készletek ellenére, DE

• a lehűlés kedvezett a kukorica virágzásának (a gyapottok árnyalja a képet), MERT

• az aszály ellenére jó állapotban maradtak a kukoricák (tudom, vegyes az országos kép), ÉS

• a malmok lassan őrölnek, a liszt olcsó, a Duna sekély, az export apad, EZÉRT

• az ukrán-orosz háború csavart ismét egy nagyot a gombokon!

• A kedvem két hét alatt derűsebb lett, ÉS végre lehet másról is írni, mint az aszályról…….

1. BÚZA: DRÓNHÁBORÚ A TENGEREN ÉS AZ ÉVES CSÚCSOK

A betakarítás a szokásosnál korábban kezdődött Magyarországon a nagy aszály miatt. A termésátlagok vegyes képet mutatnak, mert ahol a megfelelő időszakban kapott esőt az állomány, ott kimagasló, míg ahol a szárazság tartós maradt, ott drasztikusan alacsony hozamokat érnek el a gazdálkodók. Az EU és az USA búzatermése is elmarad a korábbi évekhez képest. A búzaárak ennek ellenére Magyarországon az 58 és 67 ezer Ft/tonna sávban mozogtak, a MATIF-on a szeptemberi ár hetek óta nem tudott kitörni a 200 EUR/tonna fogságából. A jegyzések emelkedését gátolta a gyenge export, az alacsony európai lisztár, és a magas búzakészletszintek.

Aztán a búza piacát július 10. óta egyértelműen az orosz-ukrán konfliktus felerősödése és a fekete-tengeri hajózási útvonalak ellehetetlenülése rángatja. Július közepére a chicagói (CBOT), a kansas-i (HRW) és párizsi (MATIF) búza határidős jegyzései is éves csúcsra ugrottak (napi 5-10%-os emelkedéssel).

Oroszország és Ukrajna együttesen a világ búzaexportjának mintegy 29%-át adja, emellett Oroszország a világ legnagyobb búzaexportőre (a globális kivitel 22,3%-ával), Ukrajna pedig a negyedik legnagyobb kukoricaexportőr (10,9%). Az exportfolyamatokat a legutóbbi hetek katonai eszkalációja mindkét oldalon súlyosan fenyegeti, ami az árak emelkedéséhez vezetett.

Az orosz export és az Azovi-tenger blokádja:

Ukrán drónok kiterjedt támadássorozatot indítottak orosz tartály- és kereskedelmi hajók ellen az Azovi-tengeren. Ezen a viszonylag sekély tengeri útvonalon, valamint a környező folyókon halad át az orosz búza- és gabonaexport mintegy 25%-a. A támadások – melyek során egyetlen hét alatt mintegy 100 hajót érhetett találat – következtében a hajóforgalom megakadt, és Oroszország lezárta a Kercsi-szorost, valamint a Don-Azov-csatornát. Bár Oroszország hivatalosan azt kommunikálja, hogy a kieső forgalmat alternatív fekete-tengeri (pl. Novorosszijszk) vagy balti-tengeri kikötőkbe irányítja át, szakértők szerint ez komoly logisztikai akadályokba ütközhet. Ha a lezárás tartós marad az őszi csúcsidőszakban, az orosz export 5-10 millió tonnával is visszaeshet, mivel a mélyvízi kikötők nem bírják el a teljes többletterhelést. Az orosz agráriumot emellett a finomítókat ért ukrán csapások miatt dráguló gázolaj is sújtja, ami ronthatja a gazdák profitmarzsát a jelenleg is zajló betakarítás során.

Iratkozz fel, hogy értesülj hasonló tartalmainkról! 😊

Az ukrán tengeri export összeomlása:

Read more

Kezdjük is a legfontosabbal! Úgyis tudom, hogy mindenkit ez érdekel…

Vízgazdálkodás

A korábbi, magkenderről szóló cikkben már volt róla szó, hogy más kultúrnövényekhez képest mennyire csekély a kender vízigénye, azonban arról nem volt szó, hogy miért. A titok részben a gyökérzetben rejlik, bár ez nem is olyan egyszerű, mint elsőre tűnik.

Egy kutatás, amely 46 ipari kender genotípust vizsgált, és 2D képelemzéssel összehasonlította a gyökér- és hajtásjellemzőket, megállapította, hogy a gyökérzet nem egyformán alakul a különböző kender genotípusoknál, és ez erősen összefügg a növény föld feletti növekedésével is. Ahol erősebb a gyökérzet, ott általában a föld feletti tömeg is nagyobb. A legfontosabb adat, hogy a teljes gyökérhossz a legnagyobb és a legkisebb genotípus között 175% különbséget mutatott. Sajnos a konkrét méretek az adott tanulmányban nem szerepelnek, de egy igen látványos kísérlet feltárta a kender gyökérméretét: A képen látható növény magassága 180 cm, a gyökér mélysége 112 cm, a gyökérrendszer átmérője 262 cm. A mélyebb vagy kiterjedtebb gyökérzet jobb víz- és tápanyagfelvételt, valamint jobb stabilitást jelent a növény számára, ami különösen fontos szárazabb, stresszesebb körülmények között.

Egy másik szempontrendszer az ültetési távolságok és a gyökértömeg rációját vizsgálta. Általában a teljes növényi tömegből 10–15% a gyökérzet. Ritka ültetésnél a mélyre ható gyökerek fejlődnek erőteljesebben, így természetesen jobb a vízfelvétel is. Sűrű ültetésnél viszont a gyökerek sekélyebbek, de hosszabbak oldalirányban és összefonódnak. A verseny miatt a gyökerekre ekkor több energia megy el, mélyebb gyökerek esetén viszont jobb az aszálytűrés. Ebből az következik, hogy vízhiányosabb területen a tágabb térállású magkendertermesztés az előnyösebb választás.

Emellett van még egy titkos fegyvere a kendernek, mégpedig a légköri aszály ellen. A kendernövénynek igen gyors a sztómareakciója (gázcserenyílás szabályozási mechanizmus), ami nagy segítség a vízvesztés mérséklésében. Ez a tulajdonság a víztakarékos termesztés szempontjából egyre fontosabb tényező lesz a mezőgazdasági növényeknél, mivel alapvetően nem a csapadék volumene változott lényegesen az utóbbi években, hanem a csapadékeloszlás okoz komoly kellemetlenséget. Viszont a növényeknek adott fenológiai fázisban adott mennyiségű vízre lenne szükségük. A hosszabb aszályos időszakokat azok a növények élik túl nagyobb eséllyel, amelyek a párolgással vesztett vízmennyiséget minimalizálni tudják. A gyors sztómareakció biztosítja a fotoszintézishez szükséges szén-dioxid felvételét is, ezért sajnos aszályosabb időben kisebb mennyiségű szén-dioxidot képes a növény megkötni.

Észak és dél

A klímaváltozással bizonyos növények optimális termesztési zónája kezd észak felé húzódni. Ahogy a kukorica fő termőterületének Magyarország számított, az idő múltával már sokkal inkább Lengyelország lett az. Ha ezt a tendenciát vesszük alapul a kender tekintetében, van egy jó hírem. A kender, mint Cannabis Sativa L. rendelkezik déli és északi alakkörrel. A kender déli alakköre a melegebb, hosszabb tenyészidejű területekhez alkalmazkodott genotípusok összességét jelenti. Tehát ezek a növények inkább a mediterrán és délies európai, közép-ázsiai klímához alkalmazkodtak, ezért a kendertermesztés számára még egy darabig ideális országnak tekinthetjük Magyarországot.

Talajromlás, regeneratív szerep

Read more

Időközben már a mainstream agrármédia is foglalkozott az üggyel, két ízben is, itt és itt. Mivel a Kamara működését övező állandó belső feszültségek és a sajtóban megjelenő hírek már a tagság szélesebb körét is elérték, elhatároztam, hogy a felszíni viták mögé nézve megismerem a teljes történetet. Úgy gondolom, köztestületi tagokként jogunk van tisztán látni a folyamatokat, hovatovább köztestületként a Kamarának kötelessége is teljes transzparenciát biztosítani a pénzügyei és a hatalomgyakorlása felett, ezért döntöttem az információk összegzése és megosztása mellett.

Sajnos amit találtam, attól inkább csak magamra akartam rántani a villanybojlert.

Read more

Az alapanyagok beszerzésével néha van probléma, de itt alapból fúziós a konyha, valahogy egyre inkább megoldják, pláne most, hogy a dubaji válság miatt a világkereskedelem villámgyorsan megtalálta az export-importban eleve kiváló Kenyát, mint újabb központot.

Az arab és berber, az ezeréves marokkói, a tündöklő egyiptomi konyha minden ismert neve az étlapon van. Ugye nem erre számítottunk? A nézőpontok manapság gyors és meglepő fordulatokat vehetnek.

Nairobi (és Marrakesh, Agadir, Cairo) új arcát mutatja. Nairobiban (Marrakesh, Agadirban, Kigaliban, Addisban) világvárosokkal találkozunk. A régi Afrika ma már a múlté. A növekvő népesség ellenére az éhezés, amivel Afrikát egykor azonosítottuk, ma már másodrendű probléma.

A világgazdaság és a farmtechnológiák fejlődése képes az afrikai országok jelentős részében a napi kalóriákat biztosítani, de Kenya, Marokkó, Dél-Afrika, Egyiptom már mint termelők és exportőrök is kezdenek meghatározó szereplők lenni a világ élelmiszerpiacán. Az út idáig nem volt egyszerű.

Sok-sok állam sokáig kereste a hangját, néhányan ma is keresik, de a trend töretlen. Egyre többen lépnek fel az önellátó és exportőr porondokon. Etiópia, Ruanda, Uganda, Tanzánia, Zimbabwe, Zambia, de Ghána, Szenegál is villámsebesen növeli éves élelmiszertermelő- és exportkapacitásait. Probléma számos van ma is. Afrikában, ha nem adódik valami probléma, akkor valami gond van. :D Inputanyagok elérhetősége, szállítások és útvonalak, tárolókapacitások problémai, az Afrikán kívüli résztvevők bizalmatlansága, meg persze az időjárás, a víz hol sok, hol kevés, hol rengeteg, hőből is akad errefelé. Csakhogy a farmer, a kereskedő, az állam, a vásárló, a szak- és közigazgatás, mindenki ezzel számol és ebből indult ki, hogy itt sohasem volt egyszerű.

A stressztűrés hatalmas, állami támogatás gyakorlatilag soha sincs semmire. A verseny, a (kis)vállalkozó, a (kis)kereskedő a király. A piac, amely az árut felveszi, pedig a császár. Afrika ebben jó tanuló és jó sportoló, mást ne mondjak, kiváló hosszútávfutó volt. Afrika kezdi megszeretni azt, hogy fel tudja venni a fordulatszámot. Nevet azon, hogy hőhullám van, nevetgél a logisztikai problémákon, mosolyog az aszályon és veszteségen, hiszen mindez egy afrikainak nem különlegesség és vészhelyzet, hanem egy normál kedd délután. Nem biztos, hogy boldog délután, de nem kivételes.

Az afrikai (agrár)befektetések szerkezete hidegrázást okozhat az európai füleknek. 25% a minimális kockázati felültervezés, a termelési szerkezetekben nem egy-három, hanem három-öt éves átlagokkal, és legalább két teljes szezon teljes kiesésével kalkulálunk. Igaz, évente LEHET három, sőt négy szedés egyes terményekből, de jobb óvatosnak, mint duhajnak lenni, és ez a gondolkodás eddig bejött az itt farmoló helyieknek és befektetőknek. Valamint az állandó, megállás nélküli rugalmasság. Ami, és ezt nem tudod kikerülni, állandóan pénzbe kerül.

A napokban betértem néhány kilométer öntözőcsövet venni a helyi csirkesütő és tüzépre, ami fodrászat is, de van internet kafé része is azért. :D Persze, magyarul kicsit viccnek is írom, de ez a valóság. Ami biztos Rabattól Maputóig, Kinshasától Kairóig, hogy az államot az állampolgárok működtetik, és nem fordítva. Még akkor is és ott is, ahol billeg a demokrácia, a vállalkozás és a vállalkozó élvez elsőbbséget, kap nyitott kapukat és amennyire lehet, teljes és komplett kiszolgálást az államtól. WhatsAppon alapítasz céget 24 óra alatt, minden és bármely szakhivatalba és igazgatásra bemehetsz bármikor bármilyen kérdéssel, vagy, a telefonszámod egyben bankszámlád is, néhány éve világszerte működő csatolt virtuális bankkártyával, de minden össze van kapcsolva mindennel, telefonszámlával fizetsz egy marék mogyoróért Turkana külsőn egy talyigás bácsinak, mert fel van írva filctollal egy papírra, hogy mi az ő utalási telefonszáma, a jogsid idén nyártól már csak online lesz elérhető, a közigazgatás bármely elemének 80%-a online működik és így tovább, mivel ún. emberek csinálják a mindennapokat, amiből állam lesz, tehát nekik, számukra kényelmes és hatékony dolgokat kell az államnak kitalálni.. És mindenre reagál a rendszer, ami egy hajszálnyit is nehezítené az életed. A vállalkozó dolga ugyanis a vállalkozás, és nem ostoba rendszabályok erdejében, overfilozofált államelméletekkel, felsőpolcról nagyarccal kioktató majmokkal, vagy érdekből bandzsítva hülyeségeket védő sggdugaszokkal vitatkozás és bűvészkedés. Minden app és szolgáltatás százhuszonötször letesztelve, leegyszerűsített, értelmesen érthető, életszerű, azonnal változik, ahogy az élet változik.

Tetszenek András gondolatai?

Az alábbi linkeken tudod követni a Facebookos munkásságát!

MonJardin

Business Bites

És csak mindezek után szabad elkezdeni afrikai agráriumról beszélni. Mert minden ebből következik, a hatékonyságra való törekvésből, a problémamegoldásból és kockázatvállalásból. Félreértés ne essék, Afrika egésze, a kiemelten fejlődő térségek is, nagyon súlyos problémákkal küzdenek nagyon-nagyon sok területen. De a fentiekben leírt trend és gondolati séma az, ami miatt szemmel nagyon jól láthatóan jönnek ki egyre többen a mocsárból.

Tehát az agrárhatékonyságokról. Mert ez nem is igazán víz- vagy aszálykérdés ma már.

1. Afrikában, a közhiedelemmel szemben, nagyon sok helyen, nagyon sok víz van.

Felszíni és felszín alatti vizek is majdnem mindenhol elérhetőek. A jelenlegi tudásunk alapján még, most csak vizes, elsősorban csepegtető öntözéssel tudunk bárhol, akár a sivatagban is termelni, ezért a vízkivételeket, a magas és mély vizek kivételét, megfúrását óvatosan korlátozzák. Mert vagy, vagy. Vagy termelsz és eszel, vagy véded a vizeidet kifulladásig. Nincs jó zöld megoldás.

2. Mindenhol abszolút prioritást élvez gazdasági és társadalmi fejlettségtől függően vagy a mezőgazdaság, vagy a mezőgazdaság és piac, vagy a mezőgazdaság és export.

Nincs kompromisszum. Mindent felülír, hogy enni, gazdálkodni, kereskedni, (agrár) profitot csinálni kötelező, kell itt. A szabályozások alkalmazói és beterjesztői a nano és makró (agár)szektort is reggeltől estig monitorozzák, a piacok és rendszerek az agrárium adott helyzetét pincétől a padlásig igyekeznek kiszolgálni. Ja igen, gyakorlatilag nincs olyan döntéshozó, akinek ne lenne farmja, vagy a nagymamájának, aki ebből él, tehát őt is jobb helyzetbe akarja hozni. De nem csak a saját nagymamáját ám… Afrika nagyon patrióta. A szó legjobb, afrikai értelmében. A rengeteg szenvedés után ragaszkodik ahhoz, hogy jobbá kell tenni az emberek életét.

3. A farmerek állandóan kommunikálnak az adott állami ÉS kutatási ÉS piaci szektorok szereplőivel.

Állandóan, megállás nélkül. Minden témában, mindig, mindenhol felszólalnak. Ami tökre szép, de láss csodát, meg is hallgatják őket. Farmernek lenni mindenhol Afrikában nagyon magas státuszt jelent. Egyébként.

4. A farmerek rendkívül kockázatvállalóak, és állandóan kísérleteznek.

Se szeri, se száma a fajtabemutatóknak, ilyen-olyan kisexpóknak, találkozóknak és workshopoknak. Nem, nem drónos monitorozást akar azonnal a gazda, egy kutatásban Európában jajde jól működő napelem alatti káposztatermelést, és hipermodern párabefúvásos vertikális termesztőcsövet, hanem először hatékonyabb növényvédelmet és hozamot a főúttól három óra földútra lévő félholdas farmján. Nem a BIO nyolcszoros hasznáról álmodozik, amit úgysem tud elsőre, sőt sokadikra sem jól megcsinálni, hanem biztos vegyes termelési struktúrát alakít ki úgy, hogy a piac felvegye a termékeit inkább biztosan. Majd drónozik később.

5. Amint valami nem megy, a farmer azonnal vált.

Technológiát, fajtát, fajt, sőt, áttér állatra, majd vissza növényre, a növény mellé tesz állatot is, vagy fordítva. Gabonáról zöldségre, zöldség mellé gyümölcsre teker, épp amin eszelni tud, sőt, a legtöbb farm mindig vegyes termelést ad. Mozog. Nem a biztosítóra meg állami kompenzációra játszik, mivel farmervállalkozó, nem valami más.

6. A „nagy” termelők is ezekből a téglákból építkeznek, kicsit más szinten.

Ez elsősorban a szüntelen faj- és fajtapróbákat jelenti. Minden növényből. Jelenleg csak nagyon jó fajtákkal tudunk egyre kisebb felületen egyre nagyobb hozamokat csinálni, a megfelelő technológiával. Agadírban a sivatagban fúrt kúttal, favázas sátorban, egyszerű nyomásfokozóval megnyomott csepegtetővel, bolti műanyagkádban kevert tápanyagos öntözéssel paradicsomból 180-220,000 kilogramm, paprikából 75-90,000 kilogramm termést csinálnak egy hektáron. A régi csöveket néha átteszik kukoricára. Ez gyakorlatilag már a sivatag. Egy hektáron indultak 1974-ben, most 12,000 hektáron termelnek.

A hőt és az adott térségi megvilágítást megfelelő fajtával kell együtt dolgoztatni, legyen szó bármiről, bárhol. Ha egy dolgot kell mondani a változó klíma melletti mezőgazdaságról, azt válaszolom, fajtakutatás. Nem hagymázas képzelgés a régi fajták nagyszerűségéről, hanem nemesítés, génszerkesztés, GMO. Nem fog máshogy menni.

7. Nem megy eszetlenül a gazda a modernizálás felé.

Éppen beüzemel egy csepegtetőt. Aztán nagyobbat, de még mindig ejtőtartállyal, majd valami egyszerű tápanyagkeveréssel. Elkezd ehhez fajtát keresni, kicsit technológiát váltogatni, próbálgatni. Amint kérdése van, az állami kutatóintézet, a területi vagy központi agrár-közigazgatás azonnal ugrik, hogy válaszoljon, hogy mi a helyzet. Csak Kenyában négymillió farmer van.

8. Hihetetlenül erős a farmerek érdekérvényesítő képessége, mert sok mindent nem tud az állam nélkül jól megoldani.

Verik az asztalt. És meghallgatják őket. Farmer az évi 15 ezer forintos forgalmat csináló spenóttermelő, és a 40 éve hatalmas területen termelő búzás vagy mangós is. Nem tesznek különbséget. Néhány éve a burgonyások Kenyában el lettek utasítva mint beszállítók egy nagy, újonnan ide belépő hamburgerláncnál. Nem mondom, a burgonyánál a növényvédelem és vegyszermaradék nem egyszerű, de a vége egy kva hosszú bocsánatkérő levél lett az amerikai multitól, és hónapokig tartó egyeztetés, hogy ezt hogyan oldjuk meg. Közösen. Hogy az apróktól a legnagyobbakig mindenki valahogy be tudjon vinni. Előálltak oktatással, új fajtákkal, SMS-ben és papíron (bárhogy, és mindenhogy) kiadott segédletekkel, állandó telepített és utazó szaktanácsadókkal.

9. Piac. Eladás.

Nem pdf-et küldözgetek németül, Kenyába (ami angol), azzal a kiegészítéssel, hogy majd ha akarják, megveszik!!! És nem csak és kizárólag expókon vigyorgok, nem 1986 van.

Ezzel szemben... orrbaszájba megy a Kenya (Marokkó, Egyiptom…) brandépítés világszerte, mindenhol, minden fórumon, profin. Ha ez is megvan, akkor ott a kényszer és a lehetőség, hogy bárhol, bármikor, bármit termelj. Mert ott a piac. Tehát megéri jól termelni. Megéri kutatni, utazni, implementálni.

Zárásként és összefoglalva elmondható, hogy egyes államok agrárgazdaságai ma már evidenciaként kell kezeljék, hogy változik a termelési környezet, a kereslet folyamatosan nő, és a hatékonyság elérhető maximuma a mindennapi kérdés. Érdekes, de hosszú távú stratégiákat erre kialakítani nehéz, hacsak nem az a stratégia, hogy minden nap készülni és késznek kell lenni a változásra. Az aszályhelyzetek előfordulása egyre gyakoribb, de ez már régóta tudható. Az aszályt és felmelegedést nem tropikus fajták utáni kutakodással (a besugárzás, megvilágítás ugyanis nem fog változni Európában...), hanem újabb és újabb fajtákkal lehet először jól kezelni. Az új fajtáknak magasabb hozamot, alacsonyabb növényvédelmet és magasabb stressztűrést kell tudniuk. Elkerülhetetlen a farmok diverzifikálása, ha profit- és kalóriamaximumot, optimumot, vagy veszteségmérséklést szeretnénk elérni egy adott hektáron. Csak gabona, csak gyümölcs, csak zöldség, pláne extra monokultúrában termelve ma már rendkívül rizikós. Egy nem jókor érkező hideg/meleg, egy új betegség taccsra vágja az egészet.

Biztosan öntözésre lesz szükség, a fajtakutatás mellett először. Lehet rajta nyammogni meg filozofálgatni még évekig, de öntözni kell. Ha majd megjelenik egy új fajta valamiből, akkor majd kevesebbet.

Az adott megváltozott klímára alkalmas hagyományos fajok új fajtáit kell termesztésbe vezetni, a lehető legmagasabb hozam / hektár számokkal. Ez kvázi lehet egyfajta környezetvédelmi cél is. Új ellenálló fajta, szárazságtűréssel, betegségtoleranciákkal, nagyon nagy hozammal. Eredmény: alacsony vegyszer- és vízfelhasználás, kis természetes területek feltörésével.

A mezőgazdaság specialitása, hogy nem csavargyár, kismillió tényező befolyásolja, és az outputjára azonnal és mindig szükség van, nem lehet várakozni meg tűnődni évekig.

Tudható, hogy az EU és Magyarország kimagaslóan jó termelő tud lenni, hogy ez megmaradjon, nagyon gyorsan meghozott döntésekre van szükség. A mediterrán datolyát és az afrikai banánt viszont hagyjuk meg ott, ahol megterem és értenek hozzá. Az otthon agrár-honos hagyományos fajok és fajták teljes termelési környezetét kell újragondolni, amíg nem lesz késő.

A cikk a Fekete Technológia
(https://web.facebook.com/feketetechnologia)
blog felkérésére készült.
Szerző: Domonyai András, Kenya
Minden jog fenntartva /All Rights Reserved

Read more

Ez a komplexitás az oka annak, hogy az algák iránt a kutatók és a mezőgazdasági gyakorlat egyaránt egyre nagyobb érdeklődést mutat. Habár tankönyveket tudnék írni a témáról, mégis igyekszem gyakorlati szempontból elmagyarázni a különbségeket és a javasolt felhasználási útmutatókat.

Miért pont algák? – Evolúciós túlélők a mezőgazdaság szolgálatában

Közel húsz éve foglalkozom algaalapú biotrágyák fejlesztésével és gyártásával – nemcsak Magyarországon, zárt, automatizált fotobioreaktorban, hanem eltérő klimatikus és termesztéstechnológiai környezetben, száraz, intenzív, nyitott rendszerekben is. Ez az időszak megtanított egy fontos dologra: az algák működnek, de nem úgy, ahogy a marketing gyakran állítja. Nem helyettesítik a szakszerű tápanyag-gazdálkodást, nem korrigálják a hibás agrotechnikát, és nem garantálnak minden évjáratban látványos termésnövekedést, teljes védelmet az abiotikus stresszhatásokkal szemben pedig aztán végképp nem.

Amit viszont biztosan tudnak, az növényélettani szinten is mérhető: finomhangolják a növény válaszreakcióit, javítják az alkalmazkodóképességet és bizonyos klimatikus- vagy stresszhelyzetekben kézzelfogható előnyt adnak.

A korábbi fejezetben már megtárgyaltuk, hogy az algákból készült termékek valójában három nagyon eltérő kategóriába tartoznak: az élő, zárt fotobioreaktor rendszerben nevelkedett, vagy természetes körülmények között, nyílt rendszerben tenyésztett algákra és cianobaktériumokra, mint algaszerű fotoszintetizáló szervezetekre épülő biostimulátorok, ahol a hatóanyag folyékony vagy szárított biomassza formában van jelen. Illetve a tengeri makroalgákból, köznapi nevükön moszatokból készült kivonatok, amit tengerek vagy óceánok partján gyűjtenek össze.

Az elmúlt évek kutatásai szépen leírják, hogy ezek a készítmények tényleg agronómiailag előnyös tulajdonságokkal bírnak: belenyúlnak a hormonális szabályozásba, segítik a stresszkezelést, finomítják a tápanyagfelvételt. Viszont varázsolni és csodát tenni nem tudnak. Inkább adnak egy kis előnyt, ha jól használjuk őket. Aki mélyebben elmerülne a témában, az irodalomjegyzékben fogja megtalálni az információk széles tárházát.

A helyzet szokás szerint nem fekete vagy fehér. Nem az a kérdés, hogy az algás biostimulátor működik-e. Hanem az, hogy mi működtetjük-e rendesen? Érdemes tehát közelebbről megnézni, milyen algafajok kerülnek valójában ezekbe a készítményekbe, hogyan hatnak a növényekre, és mennyi tudomány – illetve mennyi marketing – áll az algás biostimulátorok mögött.

Nem áll módomban minden növényvédelmi és felhasználástechnikai kérdést megválaszolni ebben a cikkben, hiszen mindenki személyre szabottan, az aktuális kondíciók alapján konzultál szaktanácsadójával. Ezért írok csak jótanácsokat és javaslatokat, aminek mentén mindenki megértheti, hol is van a helye a biostimulátor használatának.

Az első fontos tanácsom: bátran kérdezzetek! Hogy mit kellene kérdeznie egy tudatos gazdálkodónak egy biostimulátor-forgalmazó tanácsadójától? Például kezdésnek azt, hogy:

Read more

Sokszor kérdezik tőlem, hogy a zuzmók károsítják-e, megölik-e a fákat, leszedjék-e őket a kertjükben növő gyümölcsfákról? A zuzmókutatás területén csak minimálisan találkozni olyan esetekkel, amik a zuzmók fákat károsító hatását bizonyítanák. Ezzel szemben a többségében anonim „ismeretterjesztő” cikkek nem támasztják alá tudományos tényekkel a zuzmók károsító hatását, pusztán eltávolítási javaslatokat közölnek. Vajon honnan eredhetnek ezek a tévhitek? Sajnos sokszor még a zuzmók ártalmasságát cáfoló ismeretterjesztő cikkekből is hiányoznak a szilárd tudományos bizonyítékok. Ezért nemzetközi publikációk segítségével igyekeztem választ találni a sokakat foglalkoztató kérdésre.

Mi fán terem a zuzmó?

A zuzmók gomba (mikobionta) és fotoszintetizáló alga vagy cianobaktérium (fotobionta) partnerből álló teleptestű, autotróf, poikilohidrikus élőlények, gyakran a szimbiózis mintapéldájaként említik őket (Farkas 2007, Nash 2008). A gomba alkotja a telep nagyjából 90%-át: biztosítja a struktúrát, az ásványi anyag- és vízfelvételt, ezáltal védve, segítve a fotobionta partnert, ami fotoszintetikus termékekkel, tápanyaggal látja el a gombát. A zuzmók a sarkvidékektől a trópusokig szinte minden élőhelyen és felszínen képesek megtelepedni: fák kérgén, sziklákon, talajon, de az ember által létrehozott antropogén felszíneken is, amikbe többnyire csak apró, néhány milliméter hosszú, gombahifákból álló képletekkel (rizinákkal) kapaszkodnak.

Életmódjuk igen speciális – poikilohidrikus élőlények. Vízszállító szövetek hiányában nem képesek aktívan szabályozni vízháztartásukat, ezért telepük passzívan követi a környezet vízállapotát. Esőben, vagy magas páratartalom mellett telepeik nedvesek, fiziológiailag aktívak, míg erős napsütésben alacsony páratartalom mellett kiszáradnak, ekkor működésük nyugalmi állapotba kerül. Ez a folyamatos kiszáradás-újranedvesedés ciklus védi meg a fotoszintetikus apparátust a túlzott fényenergia károsító hatásától, hiszen ha nincs fotoszintézis, hosszú távon sem a gomba, sem az alga nem képes túlélni.

A világon több, mint 13500 zuzmófaj él, hazánkban pedig több, mint 940 faj (Farkas, 2024). Formájuk, alakjuk és színük rendkívül változatos, ez utóbbi elsősorban a speciális zuzmóanyagaiknak köszönhető.

A gyümölcsfák lakói

A több, mint 900 faj közül hazánkban csak kevés telepedik meg gyümölcsfákon is. Különösen feltűnőek lombhullástól lombfakadásig a sárga falizuzmó (Xanthoria parietina) aranysárga telepei. A zuzmók télen a páradús levegőből könnyen jutnak nedvességhez, ami elengedhetetlen a metabolikus aktivitáshoz, a szórt fény pedig nem károsítja a fotoszintetikus apparátust, így a beérkező fény nagy része hatékonyan fordítható fotoszintézisre (Nash 2008). Ráadásul a falevelek sem árnyékolják őket, így jobban „szem előtt” vannak. Sárga telepeik színét a parietin nevű zuzmóanyag, pigment adja, aminek elsődleges feladata, hogy megvédje a zuzmóban lévő fotobiontát a káros UV-sugárzástól (Solhaug & Gauslaa 1996).

Mégsem csak kapaszkodnak?

Read more

Read more

Read more

A globális agrárgazdaság 2026 májusának végén nem egy egyszerű ciklikus hullámvölgyet tapos, hanem egy többszörös válsággóc által fűtött, úgynevezett „polikrízis” kellős közepén navigál. Ha valaki az…

Read more

Miért igen?

Energianövény: A rostkender szártömege óriási is lehet adott fajta választása esetén. A kender pár hónapos növekedése alatt elérhet akár 5 méteres magasságot is. Nos, ez már az a kategória, amit erdészeti szárzúzóval érdemes betakarítani, viszont a termésmennyiség és a fűtőérték magáért beszél. Az akáccal való összehasonlításban, amennyiben a 35 éves vágásérettséget számítjuk, 3-szor termelékenyebb a kender. Egy hektár 35 éves akácerdő 100-150 tonna tüzelőt ad. Egy hektárról a tüzelőnek való brikettált kender 8-13 tonna között mozog, tehát 35 év alatt (időben sokkal arányosabban elosztva, ami plusz pozitívum) 280-455 tonna fűtőanyag realizálódik számunkra.

A kender fűtőértéke brikettált állapotban 17,5 Mj/kg, míg az akác nem számottevően több, 18,5 Mj/kg. A kender alkalmas elgázosító technológiával üzemelő kazánokhoz és második generációs etanolgyártás alapanyagának is.

Talajtakaró + takarmány

Azért szerepel együtt ez a két megnevezés, mert az utóbbi idők nem túl hideg teleit tökéletesen átvészeli az ősszel kikelt állomány. Bár nem sokan kísérleteztek szántóföldi méretekben konkrétan őszi vetéssel, a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a kender kiválóan alkalmas a téli talajtakarásra. Tavasszal így jóval hamarabb indul növekedésnek a növény és májusra már jó hozammal betakarítható takarmány célra. A kenderlevélzet elsősorban nyúl és kis rágcsálók takarmányozására használható, de kiegészítő táplálékként a nagyobb emlősök esetében is kifejezetten jótékony, vitalizáló és egészségmegőrző hatású lehet a benne található fitokannabinoidok és terpének miatt. Nagyobb állatok esetében a takarmány 20%-nak megfelelő mennyiségű adagolása javasolt (pl. tehén, ló).

Állatalom

Még ebben az esetben is igen a válasz a „Miért igen?” kérdésre, viszont azért itt már szükség van némi szárbontásra, a szárzúzáson, az egyszerű daráláson túl. Állatalomként elsősorban a növény belső, rostoktól mentes részét - a pozdorját - használjuk. Ennek előállításához nem elegendő csupán szétzúzni a növény szárát (mint a brikettáláshoz), hanem át is kell rostálni - például egy dobrostával -, hogy kinyerhessük a rostok közül a pozdorját. Az állatalom céljával feldolgozott kenderpozdorjával leginkább a versenyszférában találkozhatunk, ahol előszeretettel alkalmazzák versenylovak almozására. Emellett főként nyúl és kis rágcsálók almozására használatos számos kedvező tulajdonsága miatt:

• nagy a nedvszívó képessége,

• rovarmentes,

• jó hőszigetelő,

• szagmegkötő,

• antimikrobiális,

• nem porolódik͕,

• felhasználást követően, kijuttatva gyorsan lebomlik a talajban.

Építőanyag

Ehhez a felhasználási területhez szintén pozdorjára van szükség, viszont amíg az alomnál nem gond, ha egy kicsit „szemetes”, azért itt már egy fokkal tisztább pozdorja szükséges. A kenderbeton alapvetően pozdorja, víz és mészhidrát keverékéből készül. Az ebből készülő falszerkezet nem teherhordó, viszont rendkívül jó szigetelő, páraáteresztő tulajdonságokkal rendelkezik. A kenderbeton kétségkívül a jövő építőanyaga fenntarthatósága és kedvező tulajdonságai miatt, ezért mindenképpen érdemes energiát fordítani az alapanyag előállítására is. A falazati felhasználás mellett befújható szigetelőanyagként is alkalmazható lakásfelújítások során, emellett pedig 3D háznyomtatási technológiákhoz is használható, ami még inkább bővíti a felhasználási lehetőségeit és a piaci potenciált.

Kompozit

Kompozit anyagok a kender szárának szinte minden részéből előállíthatók. A rost magas cellulóztartalma miatt bioműanyag gyártására is alkalmas, de szálerősítéses kompozitok, 3D nyomtatófilametek és sok minden más készíthető belőle ezen a téren. A biopolimer- és biokompozit-ipar által előállított termékek környezeti terhelése jelentősen kisebb, mint a tradicionális, kőolajalapú polimertermékeké. Tekintve az olaj ellátási lánc sérülékenységét, egyre inkább indokolt lenne foglalkozni az ehhez hasonló alternatív alapanyagokkal. Magyarországon már működnek olyan vállalkozások, amelyek bizonyos mértékben foglalkoznak kenderalapú kompozitokkal, azonban az ehhez kapcsolódó ellátási lánc még nincs kellően kiépítve és feltérképezve, ezért ez az út nem magától értetődő, viszont rendkívül ígéretes.

Szigetelőanyag

Read more

Read more

Read more

Az elmúlt hetek eseményei bebizonyították, hogy a globális élelmiszerlánc nem egy stabil betonépítmény, hanem egy kártyavár. Az iráni konfliktus és a szoros lezárása nem „csak” egy háború a távolban; ez egy közvetlen támadás a pénztárcánk ellen, legyen szó az üzemanyagról, a műtrágyáról vagy a búza áráról. Egyes vélemények szerint a helyzet normalizálódása után is 2-3 évig tarthat, mire a piacok visszarendeződnek. A várt Trump TACO hatása is egyre nehezebben kiszámítható a fizikai valóságban. Nézzük, mi lett ebből a geopolitikai feszültségből április végére.

Műtrágyapiac: Aranyáron mért nitrogén és a „Hormuz-effektus”

Kezdjük a legfájóbb ponttal. A műtrágyapiac az elmúlt hetekben egy hullámvasúthoz hasonlított. A Hormuzi-szoros lezárása brutális ütést vitt be a globális ellátásnak: a világ karbamid kereskedelmének mintegy 30-40%-a ezen a szűk átjárón halad keresztül. Amikor a blokád életbe lépett, a közel-keleti export megrekedt, az árak pedig kilőttek az űrbe.

Voltak ugyan pillanatnyi reménysugarak – április közepén egy rövid, 48 órás tűzszünet idejére felcsillant a lehetőség a vízi út újranyitására, ami azonnal 20%-os árzuhanást váltott ki az amerikai (NOLA) karbamid piacán. De ahogy a fegyverek újra megszólaltak, a szoros pedig bezárult, a jegyzések azonnal visszapattantak. A korábban megkötött szerződéseket és megrendeléseket sok eladó nem teljesíti, mert oda irányítják a hajókat az alapanyagokkal, ahol többet fizetnek értük.

Magyarországi vetület: Itthon a helyzet több mint kellemetlen. Bár sokan még a válság előtt bespájzoltak, aki most kényszerül vásárolni, az európai szinten is magas árakkal szembesül. A földgázárak emelkedése és a logisztikai káosz miatt a kínálat szűkös, a bizonytalanság pedig hatalmas. Az amerikai kormányzat már vizsgálja az esetleges árdrágításokat a szektorban, de ez rajtunk nem segít: a mi piacunkat az európai gázár és a közel-keleti hiány mozgatja. Ha a blokád tartós marad, a 2027-es szezon indítása is veszélybe kerülhet, hiszen a gyártók nem jutnak alapanyaghoz.

Búza: Aszály az USA-ban, bizonytalanság Európában

Read more

Read more

Read more